Fidel Castro lemond a párt első titkári posztjáról

Fidel Castro megerősítette a hivatalos kubai sajtó által kedden ismertetett egyik cikkben, hogy lemond a Kubai Kommunista Párt első titkári posztjáról, és kilép a párt központi bizottságából.

A 84 éves veterán kubai politikus a Cubadebate.cu című honlapon megjelent dokumentumban megindokolta, hogy miért nem volt jelen az új központi bizottságban, amelyet nem sokkal korábban – hétfőn – választottak meg. “Raúl tudta, hogy nem fogadok el semmilyen tisztséget a pártban” – írta öccsére utalva.

Raúl így Fidel örökébe lépett a párt élén. Castro a párt 1965-ös megalapítása óta volt annak első titkára, 2006-ban viszont egészségügyi okokból öccsére bízta a PCC irányítását. Azóta ténylegesen már nem gyakorolja az első titkári és a parancsnoki tisztséget, és még azután sem próbálkozott meg vele, hogy “javult az állapota, és ismét képes lett elemezni és írni” – olvasható a politikus közleményében.

Fidel Castro írásában megjegyezte, külön javasolta öccsének, hogy a központi bizottság tagjelölti listájáról zárja ki mindazokat, akik “koruk vagy egészségi állapotuk miatt a jövőben már nem tudnának megfelelően szolgálatot teljesíteni a pártban”. “Hozzátettem azt is, a legfontosabb az, hogy én ne legyek rajta ezen a listán” – írta Castro.

A PCC VI. kongresszusán hétfőn a küldöttek az új központi bizottság megválasztása mellett elfogadtak egy gazdasági reformtervezet-csomagot is.

A párt új vezetésének személyi összetételét közép-európai idő szerint kedden délután 3 órakor, a tanácskozás záróülésén ismertetik. Az eseményt a kubai rádiók és televíziók élőben közvetítik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.