Rendőrség: jogsértések történtek a rendvédelmi szakszervezetek tüntetésén

Jogsértések történtek a rendvédelmi dolgozók szombati tüntetésén a fővárosban – közölte a rendőrség a honlapján. A jogsértések elemzése és az elkövetők elleni feljelentések elkészítése még folyamatban van.

A rendezvényt a rendőrség dokumentálta, így ha valaki a rendezvényen tanúsított magatartásával jogsértést követett el, azzal szemben a rendőrség a megfelelő eljárást kezdeményezni fogja – olvasható a BRFK közleményében.

A rendvédelmi dolgozók a Hősök terétől a Parlamentig vonulva több helyszínen füstbombákat, hanggránátokat dobáltak, az Andrássy úton tűzcsapokat nyitottak meg, annak ellenére, hogy azokat szolgálatban lévő rendőrök védték, ugyanis az egyenruhát viselő rendőrök nem tanúsítottak ellenállást.

Újabb nagyszabású demonstrációt helyeztek kilátásba a rendvédelmi szakszervezetek vezetői szombat este arra az esetre, ha 15 napon belül nem sikerül megállapodniuk jogaik védelméről a kormánnyal. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke a tűzoltóknak, rendőröknek és börtönőröknek Parlament épülete körül tartott fáklyás felvonulása után azt mondta: ha nem jutnak megállapodásra a kormánnyal, “még nagyobb szabású megmozdulást” tartanak.

Arra kérte a rendvédelmi dolgozókat, hogy kedden, amikor az Országgyűlés rendészeti bizottságának tagjaival tárgyalnak, támogassák őket a jelenlétükkel az Országház épülete előtt.

A Parlament mellett mintegy háromtucatnyian maradtak a demonstrálók sátra mellett “éjszakai virrasztásra”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.