MSZP: a kormány biztosítsa az ígért támogatást a rendvédelmi dolgozóknak

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, biztosítsa a rendvédelmi dolgozóknak a választási kampányban ígért anyagi és erkölcsi támogatást, ellenkező esetben maga idézi elő a ma még beláthatatlan következményeket – mondta a rendvédelmi dolgozók szombati budapesti tüntetésével kapcsolatban Török Zsolt, a párt szóvivője az MTI-nek.

A szocialista párt szolidaritásáról biztosítja a rendvédelmi dolgozókat, támogatja a szakszervezetek jogvédő harcát, és arra szólítja fel a kormányt, haladéktalanul fejezze be a hivatásosok “megalázására” irányuló akcióit, hagyja abba a nyomásgyakorlást, az állomány fenyegetését, megfélemlítését – hangsúlyozta Török Zsolt.

Hozzátette: a kormány valamennyi munkavállalót sújtó igazságtalan adórendszert fogadott el, amely a 300 ezer forint alatt kereső dolgozók borítékjában kevesebbet hagyott, miközben a miniszterek, államtitkárok havi 200-300 ezer forintos növekményt “zsebelhetnek be”. Ezek után most a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményét próbálják megszüntetni – közölte a baloldali politikus, aki szerint látszik, hogy átgondolatlan, koncepciótlan kapkodás folyik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.