Nálunk nem járult hozzá a médiatanács az Axel Springer és a Ringier fúziójához

Nem adta meg hatósági hozzájárulását a médiatanács az Axel Springer és a Ringier kiadóvállalat fúziójához – közölte Kiricsi Karola, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője a testület csütörtöki ülése után. A fúzió “egyértelműen és jelentősen” veszélyeztetné a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését – mondta a döntést ismertetve a szóvivő.

A svájci hátterű Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalat tranzakcióját minden más érintett közép- és kelet-európai piacon jóváhagyták a versenyhatóságok. A magyarországi versenyhivatali eljárás tavaly tavasszal indult.

Kiricsi Karola felhívta a figyelmet arra: a fúziós szándék vizsgálata során a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) kötelessége beszereznie a szakhatósági állásfoglalást. Kifejtette: a médiatanács a bírálat során többek között a vélemény-befolyásolási képességet, a tulajdoni koncentráció mértékét, a keresztolvasottsági adatokat, illetve a nyomtatott sajtótermékek helyettesíthetőségének jellemzőit elemezte.

A szóvivő utalt a médiatörvény 171. paragrafusában foglaltakra, amely szerint a médiatanács szakhatósági állásfoglalása köti a GVH-t.

A témában a jogszabály emellett csupán arról rendelkezik, hogy egy esetleges fúzió médiatanács általi jóváhagyása esetén a versenyhivatal még dönthet az egyesülési szándék megtiltásáról.

A svájci hátterű Ringier és a német Axel Springer kiadóvállalat tranzakcióját minden más érintett közép- és kelet-európai piacon jóváhagyták a versenyhatóságok. A magyarországi versenyhivatali eljárás tavaly tavasszal indult.

A Csehországban, Romániában, Szlovákiában, Szerbiában is jelen lévő Ringier itthon többek között a Népszabadság, a Blikk és a Nemzeti Sport című napilapban, valamint több szórakoztató, ifjúsági magazinban tulajdonos. A kiadóvállalat az utóbbi években nagy fejlesztéseket hajtott végre online kínálatának erősítése érdekében.

Az Axel Springer hazai portfóliójában nyolc megyei napilap, a Világgazdaság című napilap, számos női, illetve gasztronómiai, lakberendezési lap, rejtvény- és műsorújság szerepel.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.