Új háromdimenziós magyar film autócsodákkal

Oldtimereket, a Ferrari múzeum gyöngyszemeit és a legutóbbi genfi autószalon látványos darabjait mutatja be legújabb háromdimenziós filmjében Gráner József, akinek tavaly ősszel sikerrel mutatták be a 3D-s Csodálatos univerzum című alkotását a mozik.

A Nagykanizsán élő filmkészítő az MTI-nek elmondta: a napokban elkezdődtek a próbavetítések Egerben és Gyöngyösön, az 50 perces filmet a hét végén játsszák először Nagykanizsán is. Az Autócsodák címet viselő összeállításban 350 autó látható, “szereplésüket” három helyszínen rögzítette a filmkészítő: egy oldtimereket bemutató kiállításon, a Ferrari Maranellóban található házi múzeumában, valamint a legutóbbi genfi autószalonon. A látványt egy magyar fiatalember Vulca névre hallgató autótervei és egy rallyautós száguldás is gazdagítja.

Arról is beszélt, hogy mindenütt érdeklődéssel fogadták a megjelenését, miután az autók világáról még nem nagyon készült ilyen összeállítás. Érdekességként mesélte, hogy Genfben a megnyitó előtti fotósnapon az akkreditált hatezer operatőr és fotóriporter közül egyedül ő készített filmet és fényképeket 3D-s technikával, amiért őt magát is legalább százszor lefotózták. A korábbihoz hasonlóan az új alkotás is várhatóan szerepelni fog azokban a fővárosi és vidéki mozikban, ahol van már 3D-s vetítési lehetőség. Ahol nincs, ott sincs akadálya a bemutatónak, ugyanis a tömörítve mintegy 59 gigabájtnyi művet saját vetítőgépeivel és a hozzá való polárszűrős szemüvegekkel szinte bárhol le lehet vetíteni. Több olyan vidéki moziban is szerepelt így a korábbi filmje, de iskolákba is rendszeresen kitelepül felszerelésével.

Gráner József tavaly ősszel indította útjára első térhatású filmjét, a Csodálatos univerzumot, amely mostanáig több mint 10 ezer nézőt vonzott. A produkciót bemutatta a Palace Cinemas hálózata, de vetítette a fővárosi Uránia és a Corvin mozi, a vidékiekkel együtt összesen 19 3D-s teremben forgott. További 20 moziban a saját technikájával keltették életre a térhatású alkotást. A rendező-operatőr egyébiránt hobbiból lett filmkészítő, ugyanis csaknem tíz éve foglalkozik háromdimenziós képek készítésével, így jutott el a filmhez is. Egyszemélyes vállalkozása ma már akár profinak is nevezhető, két magyar alkotás, a Bogyó és Babóca, valamint Az ügynökök a paradicsomba mennek című film digitális átiratát is ő készítette.

Gárner József most két kisebb 3D-s vetítőhelyet épít, az egyiket a budapesti Közlekedési Múzeumban, a másikat a nyíregyházi állatkertben. Ezen túlmenően azonban már tervezi újabb 3D-s filmjeit, a következő bemutató várhatóan A kék bolygó címet viseli. Tervei között van az űrkutatásról, az emberi testről, magyar várakról és kastélyokról, Magyarország csodáiról és állatkerti állatokról szóló filmek készítése, természetesen mindegyik háromdimenziós látvánnyal. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.