Változik több BKV-járat menetrendje a demonstráció és a futóverseny miatt

A szakszervezetek demonstrációja, illetve a városvédő futóverseny miatt szombaton és vasárnap forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten és módosul több BKV-járat menetrendje.

Szombaton 14 és 16 óra között az Andrássy út Oktogon és Hősök tere közötti szakaszán az Európai Szakszervezeti Szövetség a magyarországi szakszervezeti konföderációkkal közösen demonstrációt tart, emiatt péntek éjféltől szombat este 9 óráig le lesz zárva az Andrássy út az Oktogon és az Eötvös utca között – közölte a BKV.

Tájékoztatása szerint a 105-ös és a 979-es autóbuszok a Bajcsy-Zsilinszky út, az Opera, az Oktogon és a Vörösmarty utca megállóban nem állnak majd meg, ezek helyett ideiglenes megállókat alakítanak ki az Arany János utcánál, a Podmaniczky utcánál és a Nyugati pályaudvarnál.

A 73-as trolibuszok szombaton 13 óra és 17 óra között nem közlekednek, a 72-esek sűrűbben, a 70-es, a 75-ös és a 79-es jelzésű járatok pedig módosított útvonalon járnak majd. A demonstráció miatt a 20E, a 30 és a 30A buszok szintén más útvonalon haladnak majd. A kisföldalatti Vörösmarty utca, Kodály körönd és Bajza utca állomása 13 óra és 17 óra között le lesz zárva, a szerelvények megállás nélkül áthaladnak az állomáson.

A közlekedési társaság kitért arra, hogy vasárnap a városvédő futás miatt ideiglenesen lezárják az egykori Felvonulási tér Hősök tere és Damjanich utca közötti területét, a Kós Károly sétányt, valamint a Dózsa György út, a Városligeti fasor és az Andrássy út egy-egy szakaszát. Időszakosan lezárják továbbá a pesti alsó rakpartot, a József Attila utca, a Roosevelt tér, az Akadémia utca, a Kossuth Lajos tér, a Széchenyi felső rakpart, az Újpesti felső rakpart és az Alkotmány utca egy-egy szakaszát, és a Váci úti felüljárót.

A 70-es trolibuszok módosított útvonalon járnak majd, illetve vasárnap 13 órától negyven percen át nem közlekednek, a 78-as trolik pedig csak a Kozma Ferenc utcáig szállítják az utasokat. A 75-ös és a 79-es trolikat, valamint a 16, a 20E, a 30, a 30A, a 105 és a 115 jelzésű buszokat elterelik, míg a 2-es villamos vasárnap 13 és 15 óra között csak a Vágóhíd és a Kossuth Lajos tér között szállít utasokat.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.