Az államháztartás első negyedévi hiánya az éves előirányzat 108 százaléka

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélkül számított – első negyedévi hiánya 742,1 milliárd forint, az éves előirányzat 108 százaléka volt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Márciusban az államháztartás 182,4 milliárd forint deficittel zárt. Ezen belül a központi költségvetés 157,3 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 23 milliárd forint, az elkülönített állami pénzalapok 2,1 milliárd forint hiányt mutattak. Az államháztartási hiánya tavaly márciusban 259,3 milliárd forintra rúgott. 2010-ben az államháztartás központi alrendszerének első negyedévi deficitje 609,9 milliárd forint volt, ez az éves hiány 70,1 százalékának felelt meg.

A Nemzetgazdasági Minisztérium előrejelzése szerint az államháztartás pénzügyi mérlegében a második negyedévben további 469 milliárd forintos hiány halmozódik fel, ugyanakkor a harmadik és negyedik negyedévben egyaránt többlet várható, rendre 221 milliárd, illetve 303 milliárd forint – így teljesülhet a 2011-re tervezett 687,4 milliárd forintos éves hiánycél.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.