A koffeinfüggéshez génjeink is hozzájárulhatnak

Két gén adott változatainak jelenlétében több koffeintartalmú italt iszunk – állapították meg amerikai kutatók. A CYP1A2 gén a koffein szervezetben történő lebontásában játszik szerepet, míg az AHR gén az előbbi aktivitását szabályozza.

Mint a kutatók megállapították: akik vagy az egyik, vagy a másik génből a nagyobb koffeinfogyasztást “támogató” változatot hordozták, átlagosan napi 40 milligramm többletkoffeint vettek magukhoz azokhoz képest, akik mindkettőből a másik génváltozattal éltek.

A PLoS Genetics című szakfolyóirat áprilisi számában közzétett elemzéshez öt korábbi tanulmány adatait tekintették át, melyekbe összesen 47 ezer, európai felmenővel bíró amerikait vontak be.

Az eredeti tanulmányok 1984 és 2001 között készültek és a genetikai adatok mellett a kávé, tea, kóla és csokoládé fogyasztására vonatkozó információkat is tartalmaztak. A Neil Caporaso által vezetett kutatócsoport két gént hozott kapcsolatba a világ legelterjedtebb élénkítőszerének fogyasztásával. A kérdéses gének a CYP1A2 és az AHR jelölést viselik.

A metaelemzésben a bostoni Harvard Egyetem közegészségügyi kara, a Brigham és Női Kórház, valamint az Észak-Karolinai Egyetem kutató vettek részt.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.