Bajnokok Ligája: fölényes Real győzelem

A címvédő Internazionale óriási meglepetésre 5-2-re kikapott a vendég Schalke 04-től, míg a Real Madrid 4-0-ra verte a Tottenham csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első, keddi felvonásán.

Milánóban már az 1. percben gól született – Stankovic a félpálya közeléből talált be -, azonban a vendégek az első játékrészben kétszer is tudtak egyenlíteni, sőt, a fordulás után nem sokkal az “elnyűhetetlen” Raúl vezetéshez juttatta a Schalkét. Aztán jött Ranocchia öngólja, Chivu kiállítása, Edu újabb gólja, és így a német együttes fölényesen győzött. A spanyol csatárnak ez volt a 72. európai kupatalálata, amellyel az örökranglista élén áll.

A Real Madrid is gyorsan vezetést szerzett, majd negyedóra elteltével emberelőnybe került: Crouch két rossz ütemű becsúszás után is sárga lapot kapott, így jött a kiállítás. A második félidőben pedig a hazaiak átrobogtak riválisukon, s szinte már az elődöntőbe érezhetik magukat .

A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

BL-negyeddöntő, 1. mérkőzések: Real Madrid (spanyol)-Tottenham Hotspur (angol) 4-0 (1-0).

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.