Líbia: Kadhafi majdnem két hete először mutatkozott nyilvánosan

Moammer Kadhafi líbiai vezető hétfő este nyilvánosan mutatkozott, és üdvözölte híveit rezidenciája, a tripoli Bab el-Azazíja erőd előtt – jelentette az állami televízió. Egy terepjáróban hajtatott ki az utcára, és az autó nyitott tetején át integetett az embereknek. Testőreinek meg kellett akadályozniuk, hogy a tömeg örömében megrohanja őt.

Március 22-e óta most először jelent meg a nyilvánosság előtt. Az egy laktanyából és több más épületből álló Bab el-Azazíját (Tündöklő Kapu) két nappal korábban, március 20-án rakétatámadás érte a nyugati katonai koalíció részéről.

Diszkréten mutatkozott hétfőn Tripoliban a líbiai vezető egyik fia, Szeif al-Iszlám is. Őt a koalíciós bombázások kezdete, március 19-e óta nem lehetett látni. Ezúttal újságírókkal találkozott abban a szállodában, amelyben a külföldi tudósítók laknak. Adott egy interjút a BBC-nek, majd “angolosan” távozott a helyszínről.

Líbia kész választásokat rendezni és megreformálni politikai rendszerét, új alkotmányt írni, de csak saját népe dönthet arról, hogy vezetője a hatalomban maradhat-e – jelentette ki keddi sajtóértekezletén Musza Ibrahim, a tripoli kormány szóvivője, amikor arról kérdezték, hogy a líbiai vezetés miről tárgyal a Nyugattal.

Noha az ország hajlandó tárgyalni olyan javaslatokról, amelyek a rendszer demokratikusabbá, átláthatóbbá tételére, a sajtószabadságra és a korrupcióellenes törvényre vonatkoznak, nem fogadja el, hogy külföldről bármilyen feltételt ráerőszakoljanak. Moammer Kadhafi személyének szimbolikus jelentése van a líbiai nép számára, ő az ország biztonságának és a törzsek összetartásának záloga. Más kérdés az ország kormányzásának módja, politikai rendszere, erről tárgyalhatunk – mondta a szóvivő.

Azzal vádolt meg egyes nyugati vezetőket, hogy személyes vagy gazdasági érdekből akarják megbukatni Kadhafit. Tagadta, hogy a kormányhadsereg megtámadott volna polgári lakosokat. Kifejezte sajnálkozását amiatt, hogy Olaszország hétfőn a felkelők támogatása mellet döntött, és Róma “egyetlen legitim tárgyalópartnerének” ismerte el az Átmeneti Nemzeti Tanácsot.

Külföldi körútja harmadik állomásán, Máltán tárgyalt hétfő este Abdelati Obeidi, a líbiai kormány külügyminiszter-helyettese. Lawrence Gonzi, a szigetország miniszterelnöke közölte vele, hogy a tripoli vezetésnek tiszteletben kell tartania az ENSZ Líbiára vonatkozó határozatait, hogy Kadhafinak és családjának le kell mondania a hatalomról, azonnal tűzszünetet kell kötni az országban, és el kell indítani azt a folyamatot, amelyben a líbiai nép demokratikusan dönt az ország berendezkedéséről – olvasható a vallettai kormány közleményében. Gonzi elmondta vendégének, hogy visszataszítónak tartja, ami Líbia harmadik legnagyobb városában, a Kadhafi erői által ostromlott Miszrátában történik.

Obeidi vasárnap a görög kormányfőnél járt Athénban, hétfőn pedig Ankarában kezdte a látogatást, találkozott a török külügyminiszterrel.

A múlt héten Nagy-Britanniába dezertált Musza Kusza volt líbiai külügyminisztert nem érintik azok a gazdasági büntetőintézkedések, amelyeket az Egyesült Államok február 25-én vezetett be a tripoli rezsim ellen, mert a politikus megszakította kapcsolatait a vezetéssel – jelentette be honlapján a washingtoni pénzügyminisztérium. A minisztérium reméli, hogy döntése hozzásegít más tripoli vezetőket is ahhoz, hogy “meghozzák a jó döntést”.

A pénzügyminisztérium a szankciók bevezetése óta a líbiai vezetőknek több mint 32 milliárd dollár értékű vagyonát fagyasztotta be – olvasható a honlapon.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.