Birkózó Eb: Lőrincz Tamás ezüstérmes

Ezüstérmet nyert a kötöttfogásúak 66 kg-os súlycsoportjában szereplő Lőrincz Tamás a dortmundi birkózó Európa-bajnokság szombati versenynapján.

A 2006-ban Eb-győztes magyar a tavaly vb-harmadik, Pekingben egy súlycsoporttal lejjebb olimpiai ezüstérmes azeri Vitalij Rahimov, a török Abdulsamed Günal és a vb-harmadik, Eb-ezüstérmes román Ion Iulian Panait legyőzése után a döntőben a 2010-ben világbajnok, 2009-ben Eb-aranyérmes orosz Ambako Vahadzével birkózott, akitől három menetben kikapott.

Az elsőben ellenfele kivédekezett egy parterhelyzetet, majd a másodikban ugyanezt megcsinálta Lőrincz is. A harmadik szakaszban volt egy összekapaszkodás a szőnyeg szélén, a magyar birkózó megpróbálta lecsavarni Vahadzét, de egy kicsit elkapkodta, s végül riválisa csinált egy hárompontos akciót. A végén még akadt egy-egy mögé kerülés, így alakult ki a végeredmény (0-1, 1-0, 1-4).

“Bosszant, hogy elhamarkodtam azt az akciót az összekapaszkodásnál. Négyszer birkóztam eddig az orosz fiúval, mind a négyszer kikaptam tőle, de sohasem álltam ilyen közel a győzelemhez – nyilatkozott Lőrincz. – Egyébként egész nap nagyon jó formában éreztem magam, ezért is bíztam abban a döntő előtt, hogy most elkaphatom Vahadzét. Ez ugyan nem jött össze, de most már megvan a recept ellene: sokat kell mozgatni.”

A negyeddöntőben vereséget szenvedő, de aztán a vigaszágon két mérkőzést megnyerő Deák Bárdos Mihály a harmadik helyen végzett. A kötöttfogásúak 120 kg-os kategóriájának magyarja az olasz Daniele Rocci Ficara és a bolgár Ivan Sztojanov Ivanov elleni győzelemmel jutott el a legjobb nyolcig, ahol kikapott az olimpiai, világ- és Európa-bajnok orosz Haszan Barojevtől. Legyőzője azonban később döntőbe jutott, így az ötszörös vb-ezüstérmes, Eb-első Deák Bárdos a vigaszágon folytathatta szereplését. Ott előbb két menetben (2-1, 1-0) verte a fehérorosz Joszeb Csugosvilit, majd ugyancsak kettőben (2-0, 1-0) a 2006-ban 96 kg-ban világbajnok észt Heiki Nabit. (MTI)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.