Letöltendő börtönbüntetésre ítélték Stohl Andrást

Két év négy hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl András színész-műsorvezetőt az általa okozott közlekedési baleset miatt indított büntetőperben csütörtökön első fokon a Budakörnyéki Bíróság. Stohl Andrást – az ügyész által kért vádmódosítástól függetlenül – súlyos testi sértést okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság.

Az ügyészség az orvosszakértői vélemény alapján a vádat maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettére módosította. A színész-műsorvezetőt a 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetést mellett 5 évre eltiltották a járművezetéstől, 3 évre a közügyektől, egyúttal a több mint 650 ezer forintos bűnügyi költségek megtérítésére kötelezték.

A nem jogerős döntés szerint Stohl a leghamarabb a büntetése háromnegyedének letöltése után bocsátható feltételes szabadlábra.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban Fót közelében, szeszes italtól befolyásolt állapotban, a megengedettnél gyorsabban hajtva nekiütközött a vele szemben szabályosan közlekedő másik két autónak. A karambol következtében egy ember súlyos, egy másik könnyű sérülést szenvedett. A baleset után a színész elhagyta a helyszínt, a rendőrök később otthonából állították elő, majd vért vettek tőle és kihallgatták. (Stohl vérében a szakértők drogot is találtak, de mivel a színész vállalta, hogy elterelésre jár, ezt a vádpontot ejtették).

A csütörtöki tárgyaláson a vádlott ügyvédje, Péchy Kristóf méltányos ítéletet, illetve felfüggesztett büntetést kért védencére. Stohl András pedig az utolsó szó jogán ismét bocsánatot kért tettéért.

Az ítélet indoklásaként Léhmann Zoltán bíró elmondta: a vádlott csak a második kihallgatásán tett vallomást, amit (az időközben megismert bizonyítékok hatására) többször módosított. Először például azt állította, hogy több nappal a baleset előtt fogyasztott kábítószert, később elismerte, a karambol éjszakáján kocsijában ülve szívott fel egy adag kokaint.

A bíróság súlyosbító körülményként vette figyelembe az ittas vezetéses, illetve a gyorshajtásos esetek elszaporodását, melyekkel kapcsolatban a jogalkotó zéró toleranciát alkalmaz. Stohl többszörösen és durván megsértette az érvényes közlekedési szabályokat – közölte Léhmann Zoltán.

Hozzátette: a baleset előtt a vádlott több órán át ittasan, illetve kábítószer hatása alatt közlekedett a városban, emberek testi épségét veszélyeztetve, majd a megengedettnél nagyobb sebességgel haladva karambolozott, több ember sérülését (egy ember enyhe fokú maradandó károsodását) okozva. Később élettársára akarta hárítani a felelősséget, majd – még mindig ittasan – ismét autóba ült, s nem várva meg a rendőri intézkedést, hazahajtott (ismét veszélyeztetve a közúton közlekedőket). A bíróság szerint a súlyosbító körülményeket szaporítja, hogy Stohl korábban már volt büntetve ittas vezetés miatt (egy 2001-es gyulai motoros esete miatt pénzbüntetésre ítélték).

Mint elhangzott, enyhítő körülményként csupán az vehető figyelembe, hogy a vádlott három gyermek eltartásáról gondoskodik, hogy elismerte, amit tett, együttműködött a hatóságokkal, illetve hogy bocsánatot kért a karambol súlyos sérültjétől, Kaincz Páltól, s a sértett megbocsátott neki.

A bíró hangsúlyozta: a vádlott által elkövetett bűncselekmény legfeljebb 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A bíróság ezúttal – a súlyosbító és enyhítő körülményeket figyelembe véve – kellően visszatartó erejű ítéletet kívánt hozni, amikor 2 év 4 hónap börtönbüntetést szabott ki a vádlottra, s 3 évre eltiltotta őt a közügyektől, melyek gyakorlására méltatlanná vált. Stohl 5 évig nem kaphatja vissza a jogosítványát, de ebbe beleszámít az irat elvétele óta eltelt idő is – mondta Léhmann Zoltán.

A tárgyaláson tanúként meghallgatták a maradandó egészségkárosodást szenvedett, még mindig sántító Kaincz Pált is, aki Stohl András felé fordulva elfogadta a színész újbóli bocsánatkérését, mondván, “ő is csak egy ember”, de utána többször megjegyezte: fájdalmai miatt már soha nem élhet olyan életet, mint a karambol előtt, így kártérítésre is igényt tart majd.

Mamlecz László ügyész tudomásul vette az ítéletet, Péchy Kristóf, Stohl védője, illetve a színész-műsorvezető fellebbezett, így a per másodfokon folytatódik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.