Háromezerszeres a tengervíz radioaktivitása Fukusima közelében

A Fukusima-1 atomerőműnél a megengedettnél több mint háromezerszeres a tengervíz radioaktivitása, a jód 131-es izotópjának a küszöbértéket 3355-szorosan meghaladó koncentrációját mérték – közölték szerdán a japán hatóságok.

A március 11-i japán földrengésben és szökőárban megsérült atomerőműtől főként délre, a megrongálódott reaktoroknál mértek erősebb sugárzást a tengerben, legutóbb vasárnap ott a jód 131-es izotópjának a mértéke csaknem kétezerszerese volt a határértéknek. Most is a Fukusima-1 első blokkjától 300 méterre délre vett vízmintákat vizsgálták.

Az atomreaktorok biztonságát felügyelő japán bizottság helyettes főigazgatója, Nisijama Hidehiko szerint a nyolc nap felezési idejű 131-es jódizotópnak ez a szintje nem jelent veszélyt az emberekre, mert az atomerőmű 20 kilométeres körzetéből kiköltöztették a lakosságot, s a körzetben nem folytatnak halászatot.

Közben az erőművet üzemeltető Tokyo Electric Power Co. (Tepco) vállalat azt közölte, hogy különleges szövetburkot kaphatnak a radioaktív részecskék kívülre szivárgásának megakadályozására az atomerőmű megsérült reaktorépületei.

A japán szakemberek az egyes, a hármas és a négyes reaktorblokkot kívánják ilyen süvegekkel befedni, azokat, amelyek a legnagyobb károkat szenvedték a katasztrófa első napjaiban, amikor sorozatban hidrogénrobbanások rázták meg az épületeket.

Előzetesen egy különleges festékkel is lemázolják a problémás reaktorok építményeit, ami szintén mérsékli a sugárszennyezés légtérbe való kiszabadulását. Ilyen festésnek vetik alá a kettes blokk épületét is, amely a legkisebb károkat szenvedte el.

A Tepco képviselője azt is elmondta a japán napilapnak, hogy az energiablokk turbinatermeiből kiszivattyúzott radioaktív víz begyűjtéséhez a tervek szerintegy tartályhajót használnak, amely a Fukusima-1-hez közeli mólónál köt majd ki. (hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.