Amy Winehouse a Sziget fesztiválon

Napjaink egyik legtöbbre tartott énekesnője, Amy Winehouse lehet az idei Sziget fesztivál egyik nagy sztárja. A soul, a rhythm & blues és a dzsessz műfajában egyaránt otthonosan mozgó 27 éves Amy Winehouse a hírek szerint sikerrel küzdött meg évek óta fennálló drogproblémájával, amely komoly hátráltatója karrierjének.

Az ötszörös Grammy- és háromszoros Ivor Novello-díjas díva, aki eddig csak két albumot készített, először fog Magyarországon fellépni. A brit előadó mellett a szervezők kedden a Kasabian, a Good Charlotte, a Deftones, a Within Temptation és a Peter Bjorn and John érkezését jelentették be az idei rendezvényre, amelyet augusztus 10. és 15. között tartanak.

Tavalyi koncertje után visszatér a Szigetre a Kasabian, amely az egyik legnépszerűbb szereplője a jelenlegi brit rockszíntérnek. A nagyszínpadon játszik majd a szintén brit alternatív rockcsapat, a Maccabees, valamint a Good Charlotte amerikai pop punk banda is, amely a 2005-ös Sziget utolsó koncertjét adta.

A metálzene új nagyszínpadán lép majd fel a nu metalt játszó kaliforniai Deftones, mely 2011-ben a legnagyobb helyszíneket felölelő világkörüli turnéjának keretében érkezik a Szigetre; ők 2006-ban már felléptek a Petőfi Csarnokban. Az eddig hárommillió CD-t és DVD-t eladott holland szimfonikus metálcsapat, a Within Temptation szintén jön a Szigetre, akárcsak a walesi Lostprophets.

Az Aréna fellépői között lesz Kid Cudi, az amerikai hiphop és kortárs R&B-kultúra egyik legizgalmasabb szereplője, akit már háromszor jelöltek Grammy-re. Az A38-Wan2 színpadon játszik majd a Peter Bjorn and John svéd indie-pop trió, a világzenei színpadon pedig a kolumbiai Choc Quib Town tánczenekar, amely az afrikai dobokat, a rumbát, a salsát, a funkyt, a hiphopot és az elektronikát ötvözi. Szintén a világzenei színpadon ad koncertet a Socalled kanadai klezmeregyüttes, amely a kelet-európai zsidó zene, a hiphop, a rap világában egyaránt otthonosan mozog, a nyugat-afrikai tánczenéket kedvelők pedig Cheikh Lo szenegáli gitáros-énekes fellépését nézhetik majd meg.

A szervezők már korábban bejelentették, hogy az idei Sziget fesztiválon mások mellett a Pulp, az Interpol, a Gogol Bordello, a Chemical Brothers, a National, a Skunk Anansie, a Hurts, Dizzee Rascal, a Rise Against, a Smash Mouth, a Flogging Molly, a Judas Priest, a Motörhead, a Triggerfinger, az AfroCubism, a Gotan Project, valamint Goran Bregovic és a Wedding And Funeral Band is koncertet ad.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.