Berlusconi megjelent a bíróság előtt

Nyolc év után először jelent meg a bíróság előtt hétfőn Milánóban az olasz kormányfő. Az ügy, amelyben Silvio Berlusconit beidézték, a Mediaset tv-társasággal kapcsolatos.

A vád szerint a miniszterelnök és fia, Piersilvio által irányított médiabirodalom, a Mediaset 1994-1999 között amerikai filmek sugárzási jogainak megvásárlásakor a szabályok kijátszásával jóval kevesebb adót fizetett be. Az így “megtakarított” pénzt – a vád szerint több tízmillió eurót – a Berlusconi-klán titkos külföldi számlákon helyezte el. Összesen 12 személy ellen folyik nyomozás, köztük a Mediaset három igazgatója, két hongkongi állampolgár és egy amerikai producer, bizonyos Frank Agrama ellen.

A vád szerint Berlusconi cége Agrama közreműködésével a ténylegesnél magasabb árat tüntetett föl a filmjogok megvételekor, és az így fennmaradó tetemes összegeket adóparadicsomokban nyitott bankszámlákra utalta át.

Berlusconi tagadja, hogy bármi törvénytelenséget követett volna el. Szerinte alaptalanok és nevetségesek a vádak, és az ügyészek politikai alapon járnak el. “Én vagyok az az ember, akit a történelemben és a világegyetemben legtöbbször vádoltak meg” – jelentette ki a 74 éves médiamágnás-kormányfő. “Ez a 25. eljárás, amelyben vádlottként részt veszek. Az előző 24 felmentéssel végződött” – tette hozzá.

A kormányfő – az olasz, sőt az egész európai politikai színtér fenegyereke – integetett a milánói igazságügyi palotánál összesereglett újságíróknak, mielőtt bement az épületbe. A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott le, és technikai jellegű volt, a miniszterelnöknek nem kellett vallomást tennie. Abban állapodtak meg, hogy április 4-én folytatják, “ha meg tud jelenni”. Ez a kormányzással kapcsolatos teendőitől függ. Két meghallgatást májusra tűztek ki.

Az épület bejáratánál Berlusconi híveinek és az őt bírálóknak egy-egy csoportja álldogált. “Légy üdvözölve, a bírák már várnak” – állt az egyik ellenzéki táblán, míg Berlusconi hívei a kormányfőt éltető rigmusokat skandáltak. Távozásakor a politikus mosolyogva kijelentette, hogy “minden jól ment, és ott lesz a következő ülésen is”.

Berlusconi ellen jelenleg két másik ügyben is büntetőeljárás folyik vesztegetés és adócsalás gyanújával. Egy negyedik ügyben – amelyben hivatali visszaéléssel és azzal vádolják, hogy szexuális kapcsolatot létesített egy fiatalkorú marokkói prostituálttal – jövő héten, április 6-án kezdődik a bírósági eljárás.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.