Líbia: Kadhafi erői két irányból támadják Miszrátát

A Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők szombaton két irányból is támadást indítottak a Tripolitól keletre fekvő, felkelők kezén lévő Miszráta ellen, aknavető- és tüzérségi tűz alá véve a város kikötőjét.

A Kadhafi-ellenes nyugati katonai koalíció légiereje közben repülőgépekkel és rakétákkal támadta a kormányhoz hű erők Miszráta körüli állásait, valamelyest enyhítve az ostromlott városra nehezedő nyomást. Miszráta, amely Líbia nyugati részében a felkelés utolsó bástyája, el van vágva a felkelők Kelet-Líbiában harcoló fő erőitől, s hetek óta körbezárva szenvedi el az újabb és újabb tüzérségi támadásokat.

“Kadhafi erői nyugati és keleti irányból is támadják Miszrátát. Heves tüzérségi tűzzel” – mondta el az egyik lázadó a brit hírügynökségnek, hozzátéve, hogy Nyugat felől, a tengerparti országúton harckocsik közelítették meg a várost. “Megpróbálnak katonákat is bejuttatni. Tűz alatt tartják a kikötőt és környékét, ahol a város központját ellátó legnagyobb üzemanyagtartály van.”

Szavai szerint a kikötő környékén több ezer, többnyire egyiptomi vendégmunkás tartózkodik, akik máshonnan menekültek, és abban reménykednek, hogy a kikötőn keresztül kimenekítik őket Miszrátából.

A felkelők egyik szóvivője előzőleg arról számolt be, hogy a Kadhafihoz hű erők tüzérségi támadása valamelyest vesztett az erejéből, miután a nyugati koalíció repülőgépekkel és rakétákkal csapást mért a kormányerők több állására. Egy miszrátai lakos ugyanakkor arról számolt be, hogy a város központjában a háztetőkről orvlövészek veszik célba az embereket, s azt mondta, hogy az elmúlt hét harcaiban mintegy 115 ember vesztette életét, köztük több gyermek is.

A francia vadászgépek öt líbiai gépet és két helikoptert semmisítettek meg
Francia vadászgépek szombaton lelőtték a Moammer Kadhafihoz hű erők legalább öt G-2 Galeb típusú harci repülőgépet, valamint két MI-35 típusú harci helikoptert is megsemmisítettek az ostromlott nyugat-líbiai Miszráta városánál – közölte a francia vezérkar honlapján. A jugoszláv gyártmányú Galeb katonai repülőgépeket szárazföldi célpontok elleni bevetésre használják.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.