Vasárnap hajnalban óraátállítás: 6 milliárd forintnyi áramszámla-csökkenést jelent

Vasárnap hajnalban egy órával előrébb kell állítani az órát. Évente mintegy hatmilliárd forint megtakarítást jelent a nyári időszámítás, mert ezzel mintegy 120 gigawattórával kevesebb áramot kell felhasználni – közölte ennek kapcsán a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. Ez az ország egy napi fogyasztása.

Magyarországon 1980-ban vezették be a nyári időszámítást, és egy 1996-ban született kormányrendelet intézkedett arról, hogy az minden évben március utolsó vasárnapjától október utolsó vasárnapjáig tartson. Minél jobban egybeesik a lakosság szokásos ébrenléti ideje – a reggel 7 és este 10 óra közötti időszak – a természetes nappali világosság idejével, annál kevesebb áramot kell használni.

A Mavir szakemberei gyűjtik és elemzik a mindenkori fogyasztási adatokat, aminek alapján megállapítható, hogy a napéjegyenlőséghez közeli tavaszi óraállításkor látványosan változik az esti órák terhelése. Az átállítás előtti és utáni időszakot összehasonlítva naponta 1,5-3 százalékkal, kétezer-négyezer megawattórával csökken a fogyasztás – írja a közlemény.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.