Parlament: Alkotmányozásba kezdenek a héten

Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel kezdi meg az ország új alaptörvényének megalkotását. A képviselők összesen több mint negyven órában szólalhatnak fel a Fidesz-KDNP, illetve a Szili Katalin által előterjesztett javaslatok összevont általános vitájában, de az MSZP és az LMP is jelezte, hogy távol marad.

A Ház az új alkotmány április 18-án várható elfogadásáig nem tárgyal más előterjesztéseket, de hétfőn még döntés születhet a monetáris tanács két új tagjáról.

Az Országgyűléshez két alkotmányjavaslat érkezett a március 15-i határidőig. A kormánypártok által benyújtott, Magyarország Alkotmánya címet viselő törvényjavaslat – amelyet Lázár János Fidesz-frakcióvezető húsvéti alkotmányként aposztrofált – a Nemzeti hitvallás című fejezettel kezdődik. A Himnusz első sorával induló tervezet rögzíti: “hazánk neve Magyarország”. Szili Katalin, a Szociális Unió elnöke, független képviselő a Magyar Köztársaság Alkotmánya néven terjesztette elő 18 fejezetes javaslatát, amely az államformát parlamentáris köztársaságként, a gazdasági berendezkedést pedig ökoszociális piacgazdaságként határozza meg.

A végleges javaslat április 18-ra tervezett elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges; az államfő várhatóan április 25-én írja alá a szöveget ünnepélyes keretek között.

A Házbizottság döntése értelmében az általános vitában a kormánypártok együtt – az ellenzéki és a független képviselők összességéhez hasonlóan – 20-20 órában fejthetik ki véleményüket. Szili Katalin előterjesztőként félórás expozét tarthat, majd az általános vitában további 30 perc áll rendelkezésére. A további három független képviselő 10-10 percben szólalhat fel.

A hétfői tárgysorozatba vétel után kedden az összevont általános vitában az előterjesztői expozékra kerül sor, majd a képviselőcsoportok vezérszónokai mondhatják el beszédüket.

Az európai parlamenti képviselők a képviselőcsoportok időkeretének terhére szólalhatnak fel. Bokros Lajos EP-képviselő a 40 órás időkereten felül, a független képviselőket megillető 10 perces időkeretben szólalhat fel a választása szerinti ülésnapon. A házszabály szerinti állandó meghívottak 20-20 percben kaphatnak szót.

A Magyar Televízió a két javaslat teljes összevont általános vitáját közvetíti.

Az Országgyűlés – ha a gazdasági bizottság dönt a jelölésről – hétfőn megválaszthatja a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának hiányzó két tagját is. A parlament a tagokról egyenként, egyszerű többséggel határoz, és hat évre választja meg őket.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.