Heves légvédelmi tűz Tripoliban

Heves tüzelésbe fogott a légvédelem vasárnap este Tripoliban; a sötét eget sorozatok tűzcsíkjai szabdalják – jelentették a hírügynökségek. Hivatalos bejelentés egyelőre nincs, de feltételezhető, hogy megkezdődött az éjszakai légitámadások újabb hulláma Líbia ellen.

A francia hírügynökség szerint működésbe léptek a Moammer Kadhafi líbiai vezető főhadiszállása körül elhelyezett gépágyúk is.

Vasárnap a francia védelmi minisztérium szóvivője közölte: Katar négy repülőgéppel csatlakozik a szövetségesek katonai beavatkozásához a líbiai légtérben, Moammer Kadhafi erőivel szemben. Laurent Teisseire “lényegi kérdésnek” nevezte, hogy Katar négy repülőgép bevetéséről döntött. “Ez jelzi az arab részvételt az akcióban” – hangsúlyozta a szóvivő. Azt is megerősítette, hogy a líbiai beavatkozás “egyetlen célja a polgári lakosság védelme”.

Franciaország “teljes egészében és kizárólag (az ENSZ BT) 1973-as számú határozatát alkalmazza … Egyértelműen a határozat keretein belül vagyunk” – reagált a szóvivő az Arab Liga bírálatára, miszerint a nemzetközi koalíció Líbia elleni légitámadásai eltérnek az eredeti céltól.

A pánarab szervezet főtitkára, Amr Músza Kairóban korábban azt mondta: “Ami Líbiában történik, eltér a repüléstilalmi övezet érvényre juttatásának céljától, és amit mi akarunk, az a civilek védelme, nem pedig még több civil bombázása”.

A líbiai állami televízió azon bejelentése kapcsán, miszerint a légicsapásokban országszerte 48-an meghaltak, a védelmi szóvivő elmondta: “semmilyen polgári veszteséget nem idéztek elő” a francia erők. “Ez elengedhetetlen feltétele volt (a légicsapásoknak)” – szögezte le Teisseire. “A dezinformáció létezik” – hívta fel a figyelmet.

Jelezte, hogy “könnyű ellenőrizni” a valóságtartalmát annak a bejelentésnek is, hogy a líbiai légvédelem lelőtt egy francia harci gépet Tripoli térségében. “Ez nem éppen a legfinomabb és legkiválóbb dezinformációs eljárás” – tette hozzá.

Thierry Burkhard, a francia vezérkar szóvivője a sajtótájékoztatón elmondta: “több mint 15 francia repülőgép” vesz részt az intervencióban.

A védelmi minisztérium szóvivője hozzátette, hogy mivel vasárnap a francia felderítő erők “nem ütköztek ellenállásba”, ezen a napon nem indítottak csapásokat.

“A mai napon azon a területen, ahol mi jelen vagyunk, nem volt fenyegetés a polgári lakosság ellen” – hangsúlyozta. Azt is elmondta, hogy szombat óta a francia erőknek “semmilyen különös nehézséggel” nem kellett megküzdeniük, a bevetések “hatékonynak” bizonyultak.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.