Magyarország nem vesz részt a Líbia elleni légtérzár kikényszerítésében

A magyar diplomácia vezetője egy minisztériumi háttérbeszélgetésen azt mondta, a BT-határozat erőteljes, jóllehet a szavazáson több fontos állam – köztük Oroszország, Kína és Németország – tartózkodott. Azt mondta, ő személy szerint örült volna, ha ezt a határozatot már korábban meghozták volna.

Hangsúlyozta: a határozat szerint a polgári személyek védelmét minden lehetséges eszközzel biztosítani kell; ez azonban nem jelenthet külföldi megszállást, vagyis szárazföldi csapatok megjelenését.

Martonyi János reményét fejezte ki: a repülési tilalmi övezet kikényszerítése alkalmas lesz arra, hogy Bengázi több mint egymilliós lakosságát megóvják a líbiai kormány katonai erejével szemben.

A külügyminiszter értelmezése szerint a BT-határozat szövege – minden szükséges eszköz igénybe vétele – többet jelent a légtérzárlat kikényszerítésénél.

Azt mondta, “nagyon kívánatos lenne”, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezető távozzon a hatalomból, de hangsúlyozta, ennek eléréséhez nem lehet katonai eszközöket igénybe venni. Mint fogalmazott, arra nincs feljogosítva egy kívülálló ország, hogy katonai erővel döntse el, ki legyen egy ország államfője. Meggyőződése szerint a Kadhafi rezsimnek előbb-utóbb mindenféleképpen távoznia kell.

Martonyi János arról is beszélt, hogy a líbiai fővárosban, Tripoliban három nagykövetség folytatja működését, a ciprusi és a görög mellett a magyar. Azt mondta, a kétfős magyar diplomácia képviselet a soros magyar EU-elnökségi funkcióból fakadóan is folytatja munkáját, egyebek mellett konzuli koordinációs feladatokat lát el.

A külügyminiszter azt is elmondta, hogy jövő héten kedden ellátogat az egyiptomi-líbiai határra, hogy az EU-elnökségét betöltő Magyarország képviseletében a menekültkérdésben tájékozódjon, mint fogalmazott, “ki kell hozni a külföldieket”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.