Szigoríthat ma az Országgyűlés a dohányzás feltételein

Valamennyi közforgalmú intézmény és munkahely zárt légterű helyiségében tilossá válhat a dohányzás, amennyiben az Országgyűlés szerdán eredeti formájához hasonlóan fogadja el Lázár János Fidesz-frakcióvezető és több kormánypárti képviselő közösen benyújtott törvénymódosítását.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását kezdeményezők a szigorítás szükségességét elsősorban azzal indokolják, hogy a dohányzás a leggyakrabban előforduló megelőzhető halálok a fejlett országokban, így hazánkban is. Magyarország ráadásul a 27 európai uniós ország közül a 25. helyen áll a dohányzási szokások gyakorisága alapján, itthon ugyanis a lakosság 38 százaléka dohányzik, míg 15 százaléka már leszokott, és csak 47 százaléka nem dohányzott rendszeresen. A politikusok a javaslatukban kiemelik: a dohányzás egészségkárosító hatásaival szembeni határozottabb fellépés az egészséghez, valamint az egészséges környezethez fűződő alkotmányos jogok érvényesülését is segíti.

A vonatokon is betiltanák a füstölgést
Az előterjesztők azt javasolják, hogy csak meghatározott szabadtéri helyeken lehessen dohányozni a közforgalmú intézményekben és munkahelyeken. A kormánypárti képviselők indítványa alapján nem lenne szabad dohányozni “a zárt és a nyílt légterű közforgalmú közlekedő összekötő tereken”, illetve a közösségi közlekedési eszközökön, beleértve valamennyi menetrend szerint közlekedő személyszállító vonatot is. A javaslat emellett a különböző megállóhelyeket jelző tábláktól számított öt méteren belül, illetve a játszóterek ugyanilyen távolságában is tiltaná a dohányzást.

Több képviselő enyhítene a szigoron
Az indítványhoz több, a dohányzási feltétek szigorításán oldó ellenzéki módosító javaslat is érkezett. Kovács Tibor és két szocialista képviselőtársa például a dohányosok szabadságára hivatkozva elfogadhatatlannak tartja, hogy a munkahelyek zárt helyiségeiben ne lehessen dohányzásra kijelölt helyeket kialakítani. Az MSZP-s politikusok szeretnék elérni továbbá, hogy a kifejezetten a dohányzók fogadására szolgáló vendéglátóhelyek zárt légterű helyiségeiben, valamint a vendéglátóhelyek szabadtéri részében is rá lehessen gyújtani. A jobbikos Szávay István emellett a vonaton utazóknak, külön fülkékben, továbbra is engedélyezné a dohányzást.

Az Országgyűlés szerdán a javaslathoz benyújtott módosító indítványokról dönt, de a házszabálytól való eltérés elfogadása esetén a teljes törvénymódosításról is határozat születhet. A kereszténydemokrata Harrach Péter és Rubovszky György előző heti nyilatkozatukban egyetértésüket fejezték ki azokkal a módosító javaslatokkal, amelyek értelmében vendéglátóhelyek és munkahelyek zárt helyiségeiben is rá lehetne gyújtani.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.