Japán: Bizonyítottan 3373 halálos áldozata van a földrengésnek

Az újabb, de nem végleges hivatalos jelentés szerint bizonyítottan 3373 halálos áldozata van a Japánt pénteken megrázó földrengésnek és a nyomában pusztító cunaminak.

A szigetország rendőrségének kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint az eltűntek száma 6746, a sebesülteké pedig 1897. A hatóságok aggodalmai szerint a halálos áldozatok száma meghaladhatja a 10 ezret, mivel nagyon sokan tűntek el. Naponta újabb és újabb holttestek kerülnek elő. Az egyik leginkább sújtott Mijaga prefektúra rendőrfőnöke közölte: bizonyos abban, hogy csak ebben a kormányzóságban több mint 10 ezren haltak meg.

A kereső-mentő alakulatok kedden úgy vélték: négy nappal a katasztrófa bekövetkezése után egyre kevesebb az esélye annak, hogy túlélőkre bukkanjanak. Bár némi reményt nyújt az, hogy kedden Ivate, illetve Mijaga kormányzóságban egy 70 éves nőt és egy meg nem határozott korú férfit emeltek ki élve a romok közül.

Kedd este a hétfokú japán skálán mérve hatos erejű földrengés volt Tokiótól délnyugatra. A pénteki, pusztító erejű földrengés a japán fővárostól északkeletre volt. A meteorológiai intézet most nem adott ki riasztást cunami eshetőségére. Az új rengés központja Sidzuoka prefektúrába esik.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.