OFE: legyen a szeszes italokon is figyelmeztető felirat mint a cigarettán

Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) javasolja, hogy legyen kötelező a szeszes italok csomagolásán feltüntetni az összetevőket, és hívják fel a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás veszélyeire.

A civil fogyasztóvédelmi szervezet közleményében rámutat, hogy a fogyasztói tájékoztatás kiemelt területe az élelmiszercímkézés. Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület egyetért azzal, hogy az Európai Unió jogszabályban kötelezővé tenné az élelmiszerek csomagoláson a tápanyag-tartalom és a tápanyag-összetétel ismertetését. Az egyesület aggályosnak tartja azonban, hogy az EU jogszabály-tervezetében nem szerepelnek a szeszes italokra vonatkozó szabályok.

Az alkoholtermékek esetében ugyanis továbbra sem lenne kötelező feltüntetni az összetevőket, és figyelmeztetni a túlzásba vitt alkoholfogyasztás egészségkárosító hatásaira.

A fogyasztóvédők szerint a szeszesital-címkéken az alkoholfogyasztás veszélyeire figyelmeztető jelzés elhelyezése előmozdíthatná a fiatalok egészségének megőrzését: az Eurocare brüsszeli szervezet felmérése szerint minden negyedik 15-29 év közötti fiatal férfi haláláért az alkohol a felelős ma az Európai Unióban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.