Fidesz-KDNP: a frakciószövetség alkotmánytervezete elfogadva

Megtárgyalta és elfogadta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség csütörtöki ülésén a kormánypárti képviselőcsoport alkotmányszövegező bizottsága által elkészített alaptörvény-tervezetet – közölte a Fidesz frakcióvezetője.

Lázár János sajtótájékoztatóján elmondta: a képviselők a jogszabálynak a Magyarország alaptörvénye címet, az első fejezetnek pedig a Nemzeti hitvallás elnevezést javasolták. A frakcióvezető hangsúlyozta: a szerdán nyilvánosságra hozott szövegtervezetet a március 14-i parlamenti beterjesztésig már csak stilisztikailag fogják módosítani, ám a kormánypárti képviselők a későbbiekben indítványoznak majd tartalmi változtatásokat is. Kérdésre elmondta, a családi választójog nagyon élénk vitát váltott ki a tanácskozáson, de nem szavaztak róla.

Emlékeztetett ugyanakkor, hogy a kérdés eldöntését a szövegtervezet nyitva hagyja. Orbán Viktornak a családi választójoggal kapcsolatos álláspontja az volt – folytatta -, hogy hosszabb társadalmi vitára van szükség.

Érdemi vita, több észrevétel volt továbbá a génmódosított élőlényekkel, az önkormányzati rendszerrel, a köztársasági elnök, valamint az Alkotmánybíróság (Ab) jogkörével kapcsolatban. Téma volt ezen túlmenően a kamarák, a munkavállalók, a munkaadók joga. Az ország jelképeivel kapcsolatban szintén voltak észrevételek, ezeket is mérlegelni kell – tette hozzá.

A köztársaságielnök-választásra kitérve kiemelte, terveznek módosítást, de alapvetően nem változik meg a jelenlegi szisztéma, Magyarország nem lép a prezidenciális vagy a félprezidenciális rendszer felé. Pontosítják ugyanakkor az elnök jogkörét, és bizonyos esetekben nagyobb lehetőséget biztosítanák számára az Országgyűlés feloszlatásában. Példaként említette, hogy az államfő feloszlathatná a parlamentet, ha a Ház a központi költségvetést március 31-ig nem fogadja el.

Arra a felvetésre, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) helyett a Kúria szerepel a szövegtervezetben, és ez érinti-e a jelenlegi LB-elnök, Baka András pozícióját, a frakcióvezető azt válaszolta: az alkotmánytervezet azt mondja, hogy az LB-ből Kúria lesz. Arról majd az átmeneti és a hatályba léptető rendelkezéseknek kell szólnia, hogy mi lesz például az adatvédelmi ombudsman sorsa; mi lesz az Alkotmánybíróság elnöki tisztségével, tekintettel arra, hogy az Ab mostani elnökének lejár az elnöki mandátuma idén nyáron, az új alaptörvény viszont várhatóan csak 2012. január 1-jén lép hatályba. “Engem személy szerint nagyon meglepett az LB elnökének ilyen vehemens, tőle eddig szokatlan, egészen önkontroll nélküli támadása” – közölte Lázár János, hozzátéve, reméli, nem a saját státuszát félti Baka András.

Az Ab jogköréről azt mondta, ha valaki alaposan tanulmányozza a tervezetet, nem lehet azt mondani, hogy az szűkül vagy bővül. Teljes egészében megváltozik, hiszen van egy teljesen új intézmény, amit maga az Ab is felvetett hosszú évek óta mint lehetőség. Ez pedig az utólagos állampolgári panasz intézménye. Ez német minta alapján működne, s lényege, hogy ha valaki úgy ítéli meg, hogy ügyében súlyos sérelem történt, és ez alkotmányos jogait érinti, akkor egyedi ügyben az Ab-hez fordulhat. Erre azt mondani, hogy ez gyengíti az Ab-t, szerinte nem lehet. Hozzátette: ebből következik egy újabb vita, miszerint az igazságszolgáltatással kapcsolatban a bírói döntéseket egyedi panaszra felülvizsgálhatná az Ab.

Lázár János azt mondta, az általa tavaly ősszel előterjesztett javaslattal kapcsolatban, amely az Ab eljárási lehetőségeit költségvetési tárgyú kérdésekben – mint adók, járulékok – átalakította, támogató észrevételek voltak.

A Fidesz-KDNP tervezete szerint – ismertette – egy ombudsman lenne, és annak lennének helyettesei. “Mind a hazai gyakorlat, mind a nemzetközi szerződések azt, hogy legyen kisebbségi ügyekkel foglalkozó ombudsmanhelyettes (…), indokolttá és megalapozottá teszik” – fűzte hozzá. Az adatvédelem kérdését viszont önálló hatósághoz rendelnék. Vagyis – folytatta – az adatvédelmi ombudsmanon kívül a többi biztosi feladat megmaradna egy ombudsman – és annak helyettesei – vezetésével.

Lázár János megjegyezte azt is, hogy a tervezetben nem szereplő népi kezdeményezést a népszavazásra vonatkozó kétharmados törvényben kell rendelkezni.

Szólt arról is, hogy a képviselők megerősítették: az 1949-ben elfogadott alkotmányt jogi és politikai értelemben is hatályon kívül kell helyezni, továbbá az új alaptörvénynek vallania kell a nemzetiszocializmus és a kommunizmus bűneinek az elévülhetetlenségét.

A nemzeti konzultáció kérdőívével kapcsolatban – amelyet már több mint 500 ezren visszaküldtek – elmondta: a közpénzügyek rendkívüli mértékben foglalkoztatják a választókat.

A mintegy háromórás, zárt frakcióülésen a Fidesz-KDNP alkotmánytervezetéről tárgyaltak a kormánypárti képviselők. Az MTI úgy tudja, a tanácskozás után Orbán Viktor és Lázár János külön is egyeztetett egymással.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.