Veszélyeztetett barátfóka-borjút mentettek ki Görögországban

Környezetvédők megmentettek egy kéthónapos mediterrán barátfókát.

A faj a világ legveszélyeztetettebb fókája, és az egyik legnagyobb veszélyben lévő tengeri emlősfaj. A borjú egyike annak a mindösszesen 600 állatnak, mely még a vadonban él. A csapat azt tervezi, hogy az állatot Görögországban, egy apró barátfóka-kolóniában engedi szabadon.

Alexandros Karamanlidis, biológus szerint a borjú nagyon gyenge volt, amikor megtalálták, „a mentőcsapat az utolsó pillanatban érkezett.”  A Nireasz névre keresztelt állat megfelelően regenerálódik. A barátfókák védelmével és tanulmányozásával foglalkozó Mom/Hellén Társaság február 7-én szúrta ki a borjút, miközben egy fókakolóniát vizsgált az Égei-tenger nyugati részén egy szigeten.

“Két nappal később a borjún a gyengeség első jelei mutatkoztak, mivel egyáltalán nem próbált bejutni a vízbe, nem reagált az emberi jelenlétre” – jelentette a csapat. Karamanlidis, a társaság tudományos koordinátora elmondta, a borjút Alonisszosz szigetének egyik rehabilitációs központjába vitték. „Elkerült az anyjától és tele volt belső parazitákkal. Jelenleg gyorsan gyarapodik súlya, és ha minden a tervek szerint megy, hamarosan szabadon engedhetjük.”

A kutatók szerint az emberi tevékenységek betolakodtak az állatok élőhelyére, emiatt a fókák a partokról a barlangokba kényszerültek. Mindez megnöveli az esélyét, hogy az újszülött borjúkat a viharok kisodorják a barlangokból, és így elszakadnak anyjuktól.

(Forrás: BBC, hirado.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.