Szijjártó Péter: “Magyarországot mindig is Magyarországnak hívták”

A miniszterelnök szóvivője szerint nem fog plusz költségekkel járni, hogy az ország hivatalos elnevezése Magyarország lesz, nem pedig Magyar Köztársaság. Ez szerepel ugyanis a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatában.

Magyarországot mindig is Magyarországnak hívták, ennek megfelelően fog rendelkezni az új alkotmány is, ám ez semmilyen plusz költséggel nem jár – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a tervek szerint a Fidesz-KDNP alkotmányjavaslatában az ország hivatalos elnevezése Magyarország lesz, nem pedig Magyar Köztársaság.

Az Index kedden arról írt, hogy az ország hivatalos elnevezésének megváltoztatása esetén a pénzérmék teljes cseréje 30 milliárd költségvetési forintot vinne el, igaz, erre a legkevesebb az esély. De az igazolványok leváltása is milliárdokba kerülhet – tette hozzá a hírportál.

Szijjártó Péter az MTI-nek mindezzel kapcsolatban azt mondta: Magyarországot mindig is Magyarországnak hívták, és ennek megfelelően fog rendelkezni a következő alkotmány is. Azokat az okmányokat, pénzérméket és minden egyebet, amin rajta van, hogy Magyar Köztársaság, akkor cserélik le, amikor azok tönkremennek, elhasználódnak – hangsúlyozta a szóvivő.

Mint fogalmazott, “semmifajta plusz költséget nem jelent az, hogy Magyarországot Magyarországnak hívják”.
A Fidesz-KDNP csütörtökön dönt a frakciószövetség által benyújtandó alkotmányszövegről.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.