Fokozott hatósági ellenőrzés a zenés szórakozóhelyeken

Összehangolt, fokozott hatósági ellenőrzések végrehajtását rendelte el a megyei kormányhivatalok közreműködésével a kormány. Az ellenőrzések  elsősorban a zenés szórakozóhelyeket érintik, és május 15-ig folyamatosan tartanak. Vizsgálják, hogy súlyosan jogsértő magatartások eshetnek-e szigorúbb büntetőjogi megítélés alá, valamint az alkoholvásárlás ésszerű korlátok közé szorításának lehetőségeit is.

A Magyar Közlönyben – Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával – megjelent, “a zenés, táncos rendezvények biztonságosabbá tétele érdekében végrehajtandó feladatokról” szóló határozat az azonnal megkezdendő és május 15-ig folyamatosan végrehajtandó ellenőrzések felelősének a nemzetgazdasági minisztert, a belügyminisztert, a nemzeti erőforrás minisztert, valamint a közigazgatási és igazságügyi minisztert jelöli meg.

A vizsgálatok azokat a vendéglátó üzleteket érintik, amelyekben a vendégek szórakoztatására zeneszolgáltatás nyújtható, műsoros előadás, tánc rendezhető, továbbá szerencsejátéknak nem minősülő szórakoztató játék folytatható.

A kormány felhívja a nemzetgazdasági, a belügy- és a nemzeti erőforrás minisztert, hogy az ellenőrzési feladatot ellátó hatóságok tapasztalatairól tájékoztassa a nyilvánosságot.

A közigazgatási tárca vezetőjének, a nemzetgazdasági miniszternek és a nemzeti erőforrás miniszternek meg kell vizsgálnia a rendezvényszervezői kamara létrehozásának szükségességét, továbbá a rendezvényszervezők kötelező felelősségbiztosításának, a fiatalkorúak fokozott védelmének, az alkoholvásárlás ésszerű korlátok közé szorításának, és súlyosan jogsértő magatartások szigorúbb büntetőjogi megítélésének lehetőségét. E feladatok határideje 2011. június 30.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.