Kovács Miklós megnövekedett üzleti elfoglaltságára hivatkozva hétfőn lemondott a Ferencvárosi Torna Club elnöki posztjáról. “Kovács Miklós az elnökség tagja marad és lehetőségei szerint továbbra is mindent meg fog tenni a klub sikereiért. A távozó elnök köszönetét fejezte ki azért a megtisztelő lehetőségért, hogy az elmúlt időszakban a Fradi gyarapításán dolgozhatott” – olvasható az egyesület MTI-hez ...

Felipe Massa, a Forma-1-es Ferrari versenyzője szerint az olasz istálló csak az idény végén dönti el, hogy Fernando Alonso, vagy ő lesz az elsőszámú pilóta a csapatnál. “Ha már a szezon elején megtennék ezt, akkor azt is kinyilvánítanák, hogy a másiknak nincs esélye arra, hogy megszerezze a végső győzelmet” – fogalmazott Massa a La Stampa ...

Ronaldo – a várakozásoknak megfelelően – hétfőn bejelentette visszavonulását. A 34 éves csatár azt mondta, sérülései és fizikai állapota már nem teszi lehetővé, hogy a legmagasabb szinten futballozzon, ezért döntött úgy, hogy szögre akasztja a cipőjét. A brazil válogatottal kétszeres világbajnok (1994, 2002), továbbá kétszeres aranylabdás (1997, 2002), háromszor a nemzetközi szövetség által az év ...

Haitin csaknem négy és félezer halálos áldozatot követelt már a kolera, s a megbetegedések száma is közelít a negyedmillió felé az ország egészségügyi hatóságainak hétfői közlése ...

A Mol csoport árbevétele 29%-kal 4.330,4 milliárd forintra, a nettó nyeresége pedig 6%-kal 100,8 milliárd forintra nőtt 2010-ben – közölte a társaság kedden a BÉT honlapján a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. Speciális tételek nélkül a nyereség 177,6 milliárd forint volt, szemben az előző évi 46,7 milliárd forinttal. Az éves eredményt 25,8 ...

Ma lejár a felsőoktatási jelentkezési határidő, a diákok csaknem 8300 képzés közül választhatnak, és korlátlan számú kérelmet nyújthatnak be. A felsőoktatási intézmények összesen 8280 (a tavalyinál 841-gyel több) képzést hirdettek meg. Az egyetemek, főiskolák 3256 alapképzést, 85 egységes és osztatlan képzést, 1455 felsőfokú szakképzést és 3484 mesterképzést kínálnak a jövő szeptemberben kezdődő tanévre. Akik szeptemberben ...

Fel kell gyorsítani a bérkompenzációt a magánszektorban, hogy senki ne kereshessen rosszabbul az új adórendszer miatt – mondta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője hétfőn a Magyar Televízió Az Este című műsorában. A szóvivő szerint ahol az állam a munkáltató vagy a tulajdonos, ott a kormány elérte, hogy senki ne kereshessen rosszabbul, a magánszektorban pedig az ...

Muhammed Muheisen pakisztánban készült fotói. ...

Összehangolt, nagyszabású akciót hajtott végre kedd reggel az Európai Unió ügyészi és rendőri szerve öt tagállamban – jelentették be Hágában. A két uniós intézmény, az Eurojust (ügyészi) és az Europol (rendőri) embercsempész bandákra csapott le, amelyek főként illegális vietnámi bevándorlókra szakosodtak. A rendőri akcióban számos személyt vettek őrizetbe: Franciaországban 19, Németországban 8, Magyarországon 5, Csehországban ...

Az Alkotmánybírósághoz fordult a Népszabadság dolgozói egyesülete a médiatörvény és a médiaalkotmány írott sajtót hátrányosan érintő rendelkezései miatt. A napilap ismerteti, hogy az új médiaszabályozást 16 ponton támadó beadványt Vörös T. Károly főszerkesztő és Kelen Károly, a Népszabadság dolgozói egyesületének elnöke vitte be az Alkotmánybíróságra kedden. A Népszabadság már december 2-án kilátásba helyezte, hogy ha ...

Számszerűen a legtöbben a 31-35 évesek közül (24.057-en), a legkevesebben pedig a legfeljebb 20 éves pénztártagok közül (396-an) döntöttek úgy, hogy a magán-nyugdíjrendszerben maradnak – derül ki az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) honlapján közzétett adatokból. A maradók többsége férfi. A maradásról nyilatkozók 63,3 százaléka – 61.695 személy – 26-40 éves. A 26-30 éves pénztártagok 3 ...

A pénzügyi szakemberek szerint jelentősen visszaesett a gazdasági fellendülés, s mindössze 32 százalékuk lát esélyt a javulásra – derül ki az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) felméréséből. A tanulmány szerint az előző negyedévhez képest a megkérdezett könyvelők több mint kétszerese pesszimistább lett a gazdasági lehetőségeket illetően. A fellendülésbe vetett bizalom az elmúlt 18 hónap ...