Több mint 76 ezer munkahelyet teremtene a zöld és egészséges közlekedésben és tízezer életet mentene meg évente, ha Európa nagyvárosai elérnék a dán főváros szintjét a kerékpározásban – erre a következtetésre jutott az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága (UNECE) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által hétfőn bemutatott új ...

Brit kutatók azonosították azt az agyi területet, amely a játékszenvedéllyel függhet össze – derült ki ...

Fél perc alatt feltölthető okostelefon-akkumulátort mutatott be a StoreDot nevű izraeli cég. A nanokristályokkal működő találmányt a Microsoft egy tel-avivi fejlesztői konferenciáján ...

Már 3000 éve szenvedhet az ember az érszűkülettől – derült ki brit kutatók új ...

 A gerincvelő elektromos stimulálásán alapuló terápiával kezeltek négy bénult férfit, akik a terápia nyomán meg tudták mozdítani lábujjaikat, bokájukat és térdüket, járni azonban nem sikerült egyiküknek sem – derült ki amerikai orvosok ...

Egy 3500 éves, Egyiptomból származó kőtömbön lévő felirat lehet a világ egyik legrégebbi időjárás-jelentése – állapították meg a szakemberek, akik szerint a negyvensoros szöveg átrendezheti az ókori Közel-Kelet eseményeinek ...

Új gyógymódot találtak a vakságot is okozó időskori makuladegenerációra ír kutatók. Úgy vélik, a mai terápiás lehetőségekhez képest áttörést ...

Jelentősen csökken a halálozási arány és az öregedéssel összefüggő betegségek előfordulása a kalóriamegvonásos étrenden lévő majmoknál – derült ki egy 25 évvel ezelőtt megkezdett tanulmányból, amely a majmok étrendje és öregedése közti kapcsolatot ...

A szállópor koncentrációjának mérésére dolgoztak ki új, azonnali eredményeket nyújtó módszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) fizikusai, az eljárás célzottabb korlátozások elrendelését teszi lehetővé – tájékoztatta az SZTE természettudományi és informatikai kara az ...

Aláírták az Európai Unió tudományos nagyberuházásainak egyikeként megvalósuló szegedi lézerközpont kivitelezési szerződését – tájékoztatta a ELI-HU Nonprofit Kft. szerdán az ...

Nagyszabású eseménysorozattal emlékezik meg Róma a 14-ben elhunyt Augustus császárról: restaurálják a mauzóleumát, és feléled Augustus egykori ...

A világon először fertőzött meg macska embert tébécével: két esetben tesztek bizonyították, hogy a kórokozó a háziállattól származik – közölte a brit közegészségügyi hatóság ...