A rákfélék is képesek lehetnek a szorongásra, amelyről korábban úgy vélték, hogy túlságosan összetett érzés ezen primitív állatok számára – sugallják egy új tanulmány ...

Pert indított az egyiptomi műkincsvédelmi minisztérium Magyarország és Franciaország ellen öt régészeti lelet miatt, amelyet 2002-ben csempésztek ki az észak-afrikai országból – derül ki a szaktárca vezetőjének sajtóközleményéből ...

Az elkövetkező négy évben megháromszorozódik az internetes adatforgalom – derül ki a Cisco Visual Networking Index előrejelzésből. A felmérés szerint 2018 adatforgalma egymagában meghaladja majd az 1984-től 2013-ig tartó időszak összesített ...

Lebegő kisautó, tanulási segédeszköz és a szén nanocső kompozitok tudományos vizsgálata nyert a 23. Ifjúsági és Innovációs Tehetségkutató ...

Gének döntik el azt, ki hogyan reagál a légszennyező anyagokra. Akiknél megtalálhatók bizonyos génvariánsok, azoknál erősebb a gyulladás, mint akiknek nincs genetikai hajlamuk – állapította meg egy új ...

A szakemberek szeme elől eddig rejtve maradt, mintegy félezer éves falfestményekre bukkantak a kutatók Kambodzsa ősi khmer romvárosa, Angkor templomegyüttesében – közölte pénteken a helyi ...

A negyvenévesen vagy annál valamivel később kapott védőoltással talán megelőzhető az Alzheimer-kór – hangzott el egy brit tudományos ...

Spermiumokhoz hasonló robotok segíthetik a mesterséges megtermékenyítést: a hímivarsejtek alakját és mozgását utánozzák azok az apró szerkezetek, amelyeket mágneses erőtérrel mozgatnak holland ...

A magyar gyerekek túl sok cukros italt fogyasztanak, kevés friss gyümölcsöt és zöldséget esznek, nem mozognak és nem alszanak eleget – derült ki egy nyolc országban végzett európai kutatásból, amelynek magyar résztvevői közül minden hatodik gyermek túlsúlyosnak, illetve elhízottnak ...

Charles Darwin angol természettudós egy skót gyümölcstermesztő könyvére alapozhatta a természetes kiválasztódás elméletét – állítja egy brit ...

Elkészültek az emberi fehérjekatalógus első vázlatai, amelyeket német, amerikai és indiai tudósok állítottak ...

Afrika leghosszabb vadállatvonuló útvonalát, több ezer zebra ötszáz kilométeres éves vándorlását dokumentálták kutatók – közölte a Természetvédelmi Világalap ...