Bud Spencerről nevezett el parkot a Kétfarkú Kutyapárt ...

Rajta kívül még négyen esélyesek a brit négyes csatorna Child Genius műsorának ...

Az elemi iskolába való beiratkozásra és tanulásra “ítélt” Romániában a jászvásári törvényszék egy 37 éves, illegális ócskavas-kereskedéssel foglalkozó asszonyt, aki az eljárás során írástudatlannak mondta magát, és azt állította: emiatt nem tudta, hogy törvényt ...

Áruk az előzetes becslések szerint együttesen elérheti a 6-8 ezer dollárt (1,7-2,2 millió ...

A tengelic nyerte el 2017-re az év madara címet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) internetes szavazásán, amely szerdán ...

A férfiak mezőnyében a hollandok, a nőknél a lettek a legmagasabbak a világon – derült ki egy 187 országra kiterjedő új tanulmányból, amely 1914-től 2014-ig vizsgálta az országok lakosainak ...

Obama elnök féltestvére a republikánus jelöltre, Donald Trumpra szavaz majd novemberben, mert nem elégedett a testvére teljesítményével – derül ki egy hétfőn megjelent ...

Pokémon-keresők lépték át illegálisan az amerikai-kanadai határt – jelentette az amerikai határőrség ...

A dél-amerikai ország durva élelmiszerhiánnyal küzd, már kenyér sincs, ezért nem lehet Big Mac-et kapni a McDonald’s-ban. Az intézkedés persze – remélhetőleg – csak ideiglenes, de már nem először fordul elő az országban. Tavaly januártól novemberig sült krumpli nem volt a krumplihiány ...

Szexuális zaklatás vádja miatt várhatóan meneszti Rupert Murdoch a Fox televízió 76 éves elnökét, Roger ...

Valószínűleg a nő szerencsétlen ruhaválasztása is szerepet játszott abban, hogy pont őt pécézte ki magának az ...

Donald Trump főtanácsadója, Paul Manafort kedden cáfolta, hogy  Donad Trump feleségének, Melania Trumpnak a clevelandi konvenció elsó napján elhangzott beszéde plágium lett volna. Manafort – aki a Trump-kampány menedzsere  is – kedden reggel több amerikai televíziónak is interjút adott és cáfolta, hogy Melania Trump “kimásolt” volna  több mondatot Michelle Obama 2008-ban elmondott ...