Magyarország területén 2019. szeptember 27-én 0 órától 2019. szeptember 29-én 24 óráig a rendőrök 159 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 6 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 személy vesztette életét, 37 súlyos és 116 könnyű sérüléssel ...

Az ENSZ 1991-ben rendezte meg először az idősek világnapja programsorozatát október elsején, azóta minden évben ezen a napon emlékeznek meg a világ számos országában – többek között hazánkban is – az idős emberekről. A programsorozat megalapításával az ENSZ célja az volt, hogy felhívják a figyelmet a méltóságteljes ...

Csütörtökön lesz az EDWARD-nap, az angol mozaikszó magyar jelentése: európai nap közúti áldozatok nélkül. A program célja, hogy egyetlen ember se veszítse életét közlekedési balesetben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője egy szerda reggeli ...

 Idén már harmadik alkalommal rendezik meg a balesetmegelőzési és biztosítási témahetet, a Biztonság hetét, amely az ország minden megyéjében várja a 9-14 éves gyerekeket, hogy változatos, látványos programokon keresztül hívja fel a figyelmüket a biztonságra. Az idén több tízezer diákot várnak a ...

Komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést tartottak Budapesten, az V., VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve a környékükön – közölte a rendőrség vasárnap a ...

A Gyermekek Világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermeksegélyezési Alapjának kezdeményezésére 1954 óta szeptember 20-án ünnepeljük. Ezen a napon a gyermekekre emlékezünk, az ő támogatásukra, jogaik védelmezésére. E napon felhívást is intéznek a világ országaihoz annak érdekében, hogy támogassák és védelmezzék a gyermekek 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogait. Az ENSZ Gyermekalapja, az UNICEF a világon a ...

Összehangolt közúti ellenőrzés kezdődik hétfőn egész Magyarországon – közölte a rendőrség a ...

Felmentette minden vád alól a hágai bíróság szerdán azt a holland orvost, aki “halálba segített” egy súlyosan demens ...

Kábítószer-birtoklás bűntette miatt nyomoznak a negyvenegy éves F. Gy. ellen, aki a XXII. kerületi telkén lévő barlangrendszerben kannabiszt termesztett – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az ...

Az orosz Rakéta- és Űripari Tudományos Központ (NIC RKP) biztonsági szolgálata elfogott 17 embert, akik a létesítmény berendezéseinek megrongálására készültek a Moszkvához közeli Pereszvet városban – közölte vasárnap a Roszkoszmosz orosz állami űripari ...

Nyolcvanmillió forintot csaltak ki egy tokaji férfitól, aki azt hitte, részese egy drogüzletnek és busás haszonra tehet szert, de kábítószer helyett csak lisztet kapott – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggel az ...

A napokban ismét több bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) arról, hogy adathalászok kíséreltek megszerezni ügyfélkapus bejelentkezési és bankkártyaadatokat – hívja fel a figyelmet az ...