Az idei évtől január 6-án ünnepli a magyarországi katolikus egyház vízkeresztet, nem pedig a január 6-ához legközelebbi vasárnap – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Sajtószolgálata ...

Az Erkel Színház újranyitásával már két állandó budapesti játszóhelyen, vidéki helyszíneken és a Távol-Keleten 584 rendezvény valósult meg 2013-ban a Magyar Állami Operaház szervezésében, az előadásokat 549 ezer néző látta – tájékoztatta az intézmény szerdán az ...

Az egyház küldetéséről beszélt Ferenc pápa szerdán, az év első szentmiséjén a római Szent Péter-bazilikában. A déli úrangyala imádság (angelus) előtt tartott beszédében pedig a pápa békét és mindent jót kívánt az új évre a ...

Minden időszaknak megvannak a maga babonái. A szilveszter sem maradhat ki a sorból, ezért összegyűjtöttünk néhány hiedelmet, amire lehet hogy jó lenne odafigyelni. Sose lehet ...

Januárban jelenik meg a Solo Musica gondozásában a Bécsben élő fiatal hegedűművész, Korcsolán Orsolya és nemzedéktársa, Mali Emese zongoraművész különleges felvétele. A Korngolgmark cím mögött Erich Korngold, Goldmark Károly és Rubin Goldmark ...

Januárban újabb kurzus indul a Magyar Írószövetség öt éve alapított Íróiskolájában, amelynek hallgatói fejleszthetik íráskészségüket, emellett sokszínű képet kaphatnak a 20. és 21. századi magyar ...

Mások mellett Robbie Williams, Peter Gabriel, a Deep Purple és a Nine Inch Nails is fellép 2014-ban Magyarországon. A hazai könnyűzenei mezőnyből Koncz Zsuzsa március 14-én ad koncertet az Arénában, a Kispál és a Borz júniusban visszatér a Fishing on Orfű ...

New Yorkhoz közeli otthonában 101 éves korában meghalt Eggerth Márta magyar származású koloratúrszoprán énekesnő, ...

Karácsonykor törekszünk arra, hogy együtt legyen a család, és hogy békében és boldogságban töltsük el az ünnepeket. De vajon tudjuk, hogy mi a karácsony ...

(Budaörs – 2013. december 24., Budaörsi Infó) Az ünnepekkor nem mindig van arra időnk, és lehetőségünk, hogy ellátogassuk a szeretteinkhez, vagy találkozzunk a barátainkkal. Ilyenkor a telefonos üdvözlet megoldást szoktuk sokan választani, és igyekszünk kedves, de mégis vicces üzenetekkel meglepni az ismerőseinket. Összegyűjtöttünk néhány pársoros üzenetet, hogy segítsünk a ...

A babona szó hallatán sokan csak legyintenek, viszont ha karácsonykor kiömlik a mák, akkor mégis sokan felkapják a fejüket. Olvassák el, hogy ...

Maár Gyula a magyar filmművészet egyik zsenije volt, nagy űrt hagy maga után – hangsúlyozta Koltai Lajos, aki a pénteken elhunyt rendező legtöbb filmjének operatőre ...