Budaörsön tartja jubileumi, harmincadik éves országos találkozóját a több száz civil szervezetet tömörítő Város- és Faluvédők Szövetsége (Hungaria Nostra); a háromnapos esemény csütörtöki nyitónapján adták át az idei ...

Amy Winehouse szinte egyik pillanatról a másikra hagyott fel az alkoholfogyasztással – és egyes vélemények szerint éppen ez okozhatta a legyengült szervezetű énekesnő ...

Százezres nagyvárossá növi ki magát csütörtök és vasárnap között az alig hétezres lélekszámú Pest megyei község, a huszonhatodik Forma-1-es futamnak helyet adó Mogyoród. A szurkolók, illetve a kísérőrendezvényekre látogatók fogadásához minden készen áll – közölte a település alpolgármestere szerdán az ...

Méltó sírkövet állított a Magyar Televízió Antal Imre sírjára a Farkasréti temetőben; a 2008-ban elhunyt legendás televíziós születésének évfordulójához közeledve síremlékét pénteken avatják ...

A magyar kormány nem ért egyet Thomas Melia, amerikai helyettes külügyi államtitkár kedden közölt következtetéseivel, amelyek a kabinet szerint felületes információk és rosszindulatú torzítások eredményeként ...

Komáromban forgatják a napokban az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát című film egyik leghosszabb, egy ókori arénában zajló rögbimérkőzésen zajló jeleneteit; a francia-magyar-spanyol-olasz koprodukcióban, 3D-s változatban készülő mozi péntekig forog az Igmándi ...

Elhunyt Molnár Gál Péter; a színikritikus, újságíró, dramaturg, színháztörténész 75 éves ...

A rovarok “Frankensteinjét” tárták fel Brazíliában német kutatók, akik felfedezésükről az Insect Systematic and Evolution című folyóirat különszámában ...

Búcsút vettek hozzátartozói és barátai kedd délután Amy ...

A betörők kifeszítették a vasrudakat az ablakból, kijátszották a mozgásérzékelőt, amelynek működésbe kellett volna hoznia a riasztóberendezést, és behatoltak a helyiségbe, de egy pillantást sem vetettek a páncélszekrényre vagy a pénztárra. Ehelyett egyenesen a legértékesebb zsákmányra csaptak le: az emberi hajra. Amikor távoztak a houstoni My Trendy Place fodrászszalonból, 150 ezer dollárt (több mint 27 ...

Daganatos veséje helyett az egészségeset távolították el az egyik betegnek a varsói Onkológiai Centrumban, amelynek igazgatóját azonnali hatállyal felmentette az egészségügyi ...

Új békafajt fedeztek fel ...