Segélykoncertek, kutyás bemutatók és kézműves foglalkozások is várják az érdeklődőket vasárnap a Noé Állatotthonban ...

A Föld körüli pályán túl, így a Marsra is képes lesz űrhajósokat feljuttatni a NASA azzal az új űrhajóhordozó rakétarendszerrel, amelynek terveit Washingtonban ...

Jackie Kennedy az elnök halála után adott interjút férjéhez fűződő viszonyáról és a hatvanas évek vezető politikusairól – most lánya hozta nyilvánosságra az eddig sosem látott ...

Egy állandó otthont keresnek a világ egyik legromantikusabb régészeti leletének számító hatezer éves “valdarói szerelmeseknek”, akiket a múlt hétvégén láthatott először a ...

Rekordmagasságba, 55 százalékra emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek nem teszik az, amit Barack Obama elnökként tesz – derült ki a CNN hírcsatorna és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett ...

Összesen 135,140 milliárd forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt.-re a tavalyi vörösiszap katasztrófa miatt a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség – közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szerdán a ...

Szobrot állítanak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének a “leghűségesebb városban”, Sopronban. A köztéri alkotást szeptember 30-án, az író halálának 5. évfordulóján avatják fel a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben – közölte Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében az MTI-vel ...

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a Fidesz-KDNP 59 százalékkal továbbra is megőrizné több mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban – olvasható a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet  szerdán hozott nyilvánosságra a ...

Mintegy 1500 négyzetméternyi kiállítótérrel nyílik meg szombaton a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum; a magánerőből létrehozott budapesti kiállítóhely csaknem ezer, aranyból készült műtárggyal, teázó-wunderkammerrel és ázsiai szoborkerttel várja a ...

A lehető legbanálisabb hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének egy héttel ezelőtti lezuhanását: a pilóták nem engedték ki a “kéziféket” – jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdán, saját, meg nem nevezett forrásaira ...

Gyorsan terjed kontinensünkön a gyógyszer-rezisztens tuberkulózis – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely kedden tette közzé a betegség leküzdésének ...

Az elmúlt évtized paleontológiai felfedezései a dinoszauruszok teljesen új világát tárták fel, amelyek a korábbi elképzeléseknél is sokkal nagyobb, “elvetemültebb” és bizarrabb teremtmények voltak – a BBC brit televízió a prehistorikus állatoknak szenteli a Dinoszauruszok bolygója című új sorozatát, amelynek első részét szerda este ...