A fővárosi Szabadság téri szovjet emlékmű elbontását szorgalmazza az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), amely a főváros vezetését az eltávolításról szóló tárgyalások megkezdésére ...

Botrányosnak tartja Kövér László, hogy a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó hiteltárgyalásokat politikai követelésekkel kötik ...

Schmitt Pál volt köztársasági elnök kedden, irodája által kiadott közleményben erősítette meg, hogy “Magyarország és a nemzet egysége érdekében” mondott le államfői megbízatásáról. A tájékoztatásban hangsúlyozzák, “az ettől eltérő valamennyi információ nem felel meg a ...

Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn napirend előtti országgyűlési felszólalásában bejelentette ...

Szakértői köntösbe öltöztetett politikai támadásnak nevezte a magyar médiaszabályozást ért bírálatokat a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár egy pódiumvitán. Kovács Zoltán Haraszti Miklóssal, az SZDSZ volt politikusával, az EBESZ volt médiaszabadság-képviselője vitatkozott, aki kijelentette: Magyarországon a média összessége egy egyenes vonalú, politikai, kormányzópárti függésbe ...

Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke április 16-án jelölhet új államfőt a kormánypárti frakciószövetség hétfő késő esti felkérése után. A Schmitt Pál lemondása utáni jelölési folyamatról a frakcióvezetők az esti órákban ötpárti egyeztetést tartottak az Országgyűlés épületében, a miniszterelnök pedig több mint két órán át tartó egyeztetésen vett részt az államfői feladat- és hatásköröket ellátó ...

Még senkinek nincs államfőjelöltje – jelentette ki az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról zajló ötpárti egyeztetés után, hétfő este a Fidesz ügyvezető alelnöke újságíróknak nyilatkozva az Országházban. A szocialista Mesterházy Attila viszont azt mondta, hogy Kövér László “az egyik erős jelölt”. Az ellenzéki pártok egyetértettek abban, hogy az egyeztetésnek nem volt valódi értelme, mert a ...

Ötpárti egyeztetés kezdődött hétfő este a parlamentben az új államfő jelöléséről, miután az eddigi köztársasági elnök, Schmitt Pál a nap folyamán lemondott ...


Hétfőn a parlamentben jelentette be Schmitt Pál, hogy lemond államfői megbízatásáról. A vonatkozó szabályok értelmében a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. Az új köztársasági elnököt az elődje megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani, hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket az Országgyűlés elnöke ...

Lemond posztjáról a Semmelweis Egyetem rektora; Tulassay Tivadar döntését az intézmény honlapján jelentette be vasárnap ...

“Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta” – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő az interjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna ...

Poltitkai pártok és civilek reagálásait gyűjtöttük össze a Schmitt Pál államfő kisdoktorija és az államfő közszolgálati adón tett nyilatkozata küröl kialakult ...