Októberben 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak havi összehasonlításban és 3,9 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ...

Előzetes letartóztatásba helyezte Sorin Apostut, Kolozsvár korrupcióval gyanúsított polgármesterét péntekre virradó éjjel a Kolozsvári ...

Őskori “autóstoppos” atkát fedeztek fel egy ötvenmillió éves Balti-tengeri borostyán CT-vizsgálata során brit és német kutatók, akik a Királyi Társaság Biology Letters című folyóiratában tették közzé ...

Egyes barna rétihéják úgy térnek ki a többi hím agresszív viselkedése elől, hogy egy életen át tojónak álcázzák ...

Már jövő ősszel megkezdődhet a Várkert bazár felújítása, és ha a közbeszerzések nem húzódnak el túlságosan, tartható lesz a kormány által megadott, 2014. márciusi határidő – mondta Zumbok Ferenc miniszteri biztos, aki a rekonstrukció részleteiről beszélt az ...

Bemutatták a világ legkisebb, elektronok által meghajtott autóját, amely egyetlen molekulából áll – számolt be hollandiai kutatók eredményéről a BBC hírportálja ...

Kilencmázsás “ölebe” van egy kanadai házaspárnak: bölényt tartanak otthonukban és személyautójukban is magukkal ...

A kormány szerdai ülésén elfogadta a szakképzés rendszerének megújítását célzó törvény tervezetét – jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztájékoztatóján, ahol hangsúlyozta: a foglalkoztatás szintjének emelése kizárólag a szakképzés rendszerének teljes átalakításával valósítható ...

Még szexuális orientációjában is teljesen kicserélődött agyvérzése után egy brit férfi: heteróból homoszexuálissá ...

Magyarország az első csatát, a pénzügyi egyensúly helyreállításának csatáját már megnyerte –  az Európai Unióhoz történt 2004-es csatlakozás óta egyetlen évben sem mondták ki Brüsszelben, hogy 3 százalék alatti költségvetési hiány lesz Magyarországon – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter ...

A huszadik század legnagyobb csillagászati felfedezésének elsőbbségét Georges Lemaître belga pap helyett Edwin Hubble amerikai csillagásznak tulajdonították, de ez magának a felfedezőnek volt a hibája – derítette ki Mario Livio amerikai asztrofizikus, aki kutatásait a Nature legújabb számában ...

A Győri Bazilikában őrzött Szent László hermában található koponyaereklyén végzett vizsgálatok segítséget adhatnak az arcrekonstrukció későbbi elvégzésére – mondta Patonay Lajos, a vizsgálatok koordinátora a kutatás eddigi eredményeiről csütörtökön Győrött ...