Ötszáz méteren a cseh Karolina Erbanova, 3000-en pedig címvédő honfitársa, az olimpiai bajnok Martina Sablikova nyert a Városligeti Műjégpályán zajló összetett gyorskorcsolya Európa-bajnokság pénteki nyitónapján, amely után azonban összetettben a német Claudia Pechstein áll az ...

Orbán Viktor szerint a magyar kormány mindent megtett azért, hogy minél hamarabb megkezdődhessenek és lezárulhassanak az IMF-EU-tárgyalások. A kormányfő pénteken parlamenti dolgozószobájában fogadta Simor Andrást,  s mint azt követő sajtótájékoztatóján elmondta, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével egyetértettek abban, hogy a kormánynak és a jegybanknak a lehető legszorosabban együtt kell működnie a forintba vetett bizalom erősítése ...

Cserkésznek áll Vilmos herceg ...

A kutyák amellett, hogy gyakran megtanulják bizonyos szavak jelentését, felismerik gazdáik kommunikációs szándékát is – mutatták ki új, műszeres vizsgálattal a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetének és az Eötvös Loránd Tudomány Egyetem (ELTE) Etológia Tanszékének kutatói, akiknek tanulmánya csütörtökön jelent meg a Current Biology című ...

Dörner György, az Új Színház február 1-jén hivatalba lépő új igazgatója közzétette a teátrum idei és jövő évadának műsortervét. Kodolányi János, Páskándi Géza, Hunyady Sándor, Nyírő József, Tomcsa Sándor, Jókai Mór, Bessenyei György, Pozsgai Zsolt és Wass Albert művei mellett láthatja a közönség Csurka István A hatodik koporsó című drámájának ősbemutatóját is, amelynek rendezésére pályázatot ...

Feltehetően egy amerikai X-37B űrrepülőgép kémkedik Kína után – közölte a Spaceflight című magazin írására hivatkozva a BBC brit közszolgálati televízió ...

Nem jutott be az Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Kunigunda utcai épületébe a Televíziósok és Filmkészítők Független Szakszervezetének (TFSZ) két alelnöke csütörtökön. Munkaviszonyukat korábban rendkívüli felmondással megszüntette az MTVA, ők azonban azt mondják: szakszervezeti vezetőként jogukban áll belépni arra a munkahelyre, ahol szervezetük tagjai ...

Egyenesen Japánból kapta meg az egyedileg elkészített övet az ország legfiatalabb és eddig egyetlen feketeöves gyermek ...

A magyar bankrendszer tőkeerős és stabil, jelentős tartalékokkal rendelkezik a kedvezőtlen külső hatások kivédésére, állapították meg a résztvevők a Pénzügyi Stabilitási Tanács csütörtöki ülésén – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az ...

Az LMP arra kéri a zöldek európai parlamenti (EP) frakcióját, vonja vissza azt a kezdeményezését, hogy az EU indítson eljárást Magyarország ellen a közösség alapvető értékeinek megsértése ...

Hazugnak, felelőtlennek, pártpolitikai célokat szolgálónak, az ország lejáratására irányulónak minősítette csütörtökön az Európai Parlament (EP) magyar néppárti képviselőcsoportja a szocialista, liberális, illetve zöldpárti EP-frakció Magyarországgal kapcsolatos ...

A 2012. évi keresztféléves felsőoktatási felvételi eljárásban jelentkezők január 10-ig pótolhatják azokat a dokumentumaikat, amelyeket felvételi kérelmük elküldésekor nem csatoltak a jelentkezési lapjuk mellé, vagy nem töltöttek fel az e-felvételiben – közölte az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. csütörtökön az ...