Hatalmas sorokban álltak a brit benzinkutaknál a tankolni próbáló autósok csütörtökön egész nap, annak hatására, hogy az üzemanyag-szállító tartályautók vezetőit képviselő szakszervezet sztrájkfelhívást tett ...

Új járatot indított a Jet2.com diszkont légitársaság Budapest és az angliai Leeds város között, a “Budapest” nevű Boeing 737-300 típusú repülőgép csütörtökön szállt le a Liszt Ferenc repülőtéren – tájékoztatta a Budapest Airport Zrt. az ...

Nemzetközi mintává válhat a magyar közigazgatás fejlesztéséről szóló Magyary Zoltán-program, miután stratégiai megállapodást kötött a magyar kormány és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) – mondta Gál András Levente kormánybiztos az MTI-nek, miután a minap megérkezett az OECD párizsi központjából az aláírt ...

Tizennyolc orvos, több asszisztens és patikus ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda, mert a gyanú szerint fiktív vények felhasználásával több mint egymilliárd forinttal károsították meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat – értesült az MTI ...

Három ellenzéki politikussal beszélgetett a mélyszegénységről Lázár János a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány csütörtöki rendezvényén. A Fidesz frakcióvezetője a Bajnai-alapítvány három, a mélyszegénységet csökkenteni igyekvő javaslata közül kettőt támogathatónak nevezett, a segélyezésre szánt összeg emeléséről viszont úgy foglalt állást: a társadalom aligha ...

Alternatív finanszírozási javaslatot dolgozott ki Magyarország az Európai Unió jelenleg tárgyalás alatt álló, úgynevezett energiahatékonysági irányelvéhez – jelentette be Várhelyi Olivér nagykövet, az EU melletti magyar Állandó Képviselet helyettes vezetője egy csütörtöki brüsszeli ...

A kecskeméti Mercedes-gyár megnyitása az utóbbi idők egyik legjelentősebb sikere Magyarországnak a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor az üzem ünnepélyes avatásán csütörtökön úgy fogalmazott: Kecskemét a magyar járműipar újabb erődítménye, amely egy nagy lépéssel közelebb visz ahhoz a célhoz, hogy Magyarország a világ autóiparának egyik termelési centruma ...

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) üdvözli a kormány legutóbbi döntését, miszerint 2014-ig sportcsarnokot alakítanak ki a félkészen álló lágymányosi Tüskecsarnokból; a szervezet megerősítve korábbi javaslatát azt ajánlja, hogy a létesítményt Kolonics György Nemzeti Sportcentrumnak ...

Lekapcsolták Schmitt Pál Facebook-oldalát csütörtökön kora este – közölte a ...

Visszavonja Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címét a Semmelweis Egyetem szenátusa – jelentette be a testület csütörtöki ülését követő sajtótájékoztatón Tulassay Tivadar, az egyetem rektora. A szenátus 33 igen és 4 nem szavazattal döntött a doktori cím visszavonása mellett. Tulassay Tivadar közlése szerint az egykori kisdoktori tudományos munka nem felelt meg a szakmai, etikai ...

A Semmelweis Egyetem (SE) doktori tanácsa indokoltnak tartja és indítványozza az egyetem szenátusának Schmitt Pál államfő 1992-ben megszerzett kisdoktori címének visszavonását – jelentette be Tulassay Tivadar rektor a doktori tanács csütörtöki, rendkívüli ülését követően újságírók ...

Több mint ötven darabból álló, a 4. századból való luxus ezüst étkészletet találtak a régészek a kelet-szlavóniai Vinkovci ...