Több tucat éhező kutyát találtak vasárnap egy székkutasi tanyán, az állatok egy részét félméteres vagy rövidebb láncon, madzagon az épületekben tartotta gazdájuk – közölte Kecskeméti Krisztina orosházi állatvédő az MTI-vel. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője ugyanakkor azt mondta az MTI-nek: a hatósági állatorvos helyszíni vizsgálata alapján a kutyák állapota nem teszi szükségessé, hogy állatkínzás gyanúja ...

Lemond posztjáról a Semmelweis Egyetem rektora; Tulassay Tivadar döntését az intézmény honlapján jelentette be vasárnap ...

Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás, így például a családi pótlék, a lakásfenntartási támogatás, a rendszeres szociális segély és az átmeneti segély – a kormány erről szóló döntése a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent ...

“Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta” – jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában a plágiumügyével összefüggésben. Az államfő az interjúban azt mondta: kisdoktori címét a jelenlegi szabályok szerint csak bíróság vonhatta volna ...

Több mint ezer gyógyszerért kevesebbet, több százért viszont többet kell fizetni ...

Lejárt a szigorított dohányzási szabályozás betartására vonatkozó három hónapos türelmi idő. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) már ma több helyen ellenőrzést tart, szabályszegés esetén pedig bírságot is ...

Talmi tárlat nyílik április 1-jén festményremekekből az Egyesült ...

Poltitkai pártok és civilek reagálásait gyűjtöttük össze a Schmitt Pál államfő kisdoktorija és az államfő közszolgálati adón tett nyilatkozata küröl kialakult ...

Muhari Gábor világcsúcsot ért el szombaton a veszprémi hatórás ...

...

Súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézilabda-válogatott ...

Három konzervatív napilap, a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ), az osztrák Die Presse és a cseh Lidové Noviny is foglalkozott szombaton Schmitt Pál államfő kisdoktorijának ...