Idén is megrendezi a Diákhitel Központ a felvételizők hétvégéjét. Január 19-én és 20-án az érdeklődő diákok, szülők és tanárok a www.felvetelizz.hu oldalon a felvételi eljárás folyamatáról vagy a pályaválasztás dilemmáiról faggathatják a téma szakértőit, illetve hallgathatják meg előadásaikat számítógépen vagy ...

Még öt napig lehet jelentkezni a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogramra, amelynek keretében  10 hónapos szakmai gyakorlatra nyílik lehetőség – közölte kedden a ...

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága az ...

Péntekig jelentkezhetnek a központi középiskolai írásbelire az általános iskolás diákok – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel. A kérelmet abba az iskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg akarják ...

Ma megkezdődnek az őszi érettségi emelt szintű szóbeli vizsgái ...

Az államilag finanszírozott helyek “a légből kapott híresztelésekkel szemben” nem szűnnek meg a hazai felsőoktatásban, a kormány az ingyenes tanulás lehetőségét a teljes intézményrendszerben tartósan meg kívánja őrizni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium kedden az ...

Pénteken és szombaton ismét megrendezik a Nyelvparádét a fővárosban, az ingyenes rendezvényen a látogatók felmérhetik nyelvtudásukat, megismerkedhetnek a legújabb kiadványokkal és ...

(Budaörs, 2018. szeptember 3. – Budaörsi Infó) – Ma reggel becsengetnek az iskolákban, megkezdődik a 2018/2019-es tanév egy és negyedmillió általános és középiskolás diák számára. A tanév hossza ...

Szeptember 5-ig lehet jelentkezni az őszi érettségi vizsgákra – közölte az Oktatási Hivatal kedden az ...

Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárokat. A 7840 pótfelvételiző közül 5445-en kezdhetik meg tanulmányaikat ...

Hétfő éjfélig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános eljárásban egyetlen általuk megjelölt főiskolára, egyetemre sem kerültek be, vagy idén nem jelentkeztek felsőoktatási képzésre – közölte az Oktatási Hivatal ...

Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések – mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának  (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára az egyik ...