Sombaton írják a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok – közölte az Oktatási Hivatal ...

Idén is segítséget kapnak a 20 év alatti fiatalok a jogosítványukhoz megszerzéséhez – közölte Emberi Erőforrások Minisztériuma ...

Hatályba lépett az új szakképzési törvény január 1-jével, februárban már az új rendszer szerint működő szakképzésbe jelentkeznek a tanulók – mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felsőoktatásért, innovációért és szakképzésért felelős államtitkára szerdai budapesti ...

Kétszer, 3 és 5 éves korban mérik fel a gyermekek képességeit, így derül ki, hogy ki alkalmas az iskolakezdésre – mondta el Mosányi Emőke, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója hétfő reggel egy tévéműsorban, ahol az iskolaérettség megállapítására vonatkozó új eljárásrendről ...

December 16-ig le kell adniuk igénylésüket azoknak az egyetemi és főiskolai hallgatóknak, akik visszamenőleg szeretnék megkapni az egész első félévre járó 350 ezer forintos szabad felhasználású diákhitelt – közölte a Diákhitel ...

Béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért tartott demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szakszervezet támogatásával szombaton ...

Nyílt napot tartanak kedden az ELTE informatikai karán, az érdeklődők megtudhatják milyen informatikus képzést érdemes választani, milyen a hallgatói élet, és tájékozódhatnak az ösztöndíj ...

Alig egy hónap alatt mintegy ezren igényelték a nyelvtanulási kölcsönt – mondta Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. ...

 Október 11-ig lehet jelentkezni a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj-programba, amelynek célja, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók oklevelük megszerzése után a tankerületi központok által fenntartott köznevelési intézményekben helyezkedjenek el – közölte a ...

Digitális szövegértés-fejlesztő iskolai pilot program indul, amelynek keretében 34 vidéki iskolában mintegy ezer diák kap hozzáférést az ajánlott és kötelező olvasmányok mellett a kortárs kedvenceket innovatív, interaktív formában kínáló ...

Legalább 30 ezer forintba kerül az iskolakezdés s családoknak, egy alsó tagozatos diák esetében átlagosan 32 ezer, egy felsős esetében 37 ezer, gimnazista esetében 42 ezer, egyetem előtt pedig körülbelül 65 ezer forintot költenek a szülők gyermekenként a tanév elején – derül ki a GKI által, az eMAG megbízásából végzett augusztusi ...

Kihirdették hétfőn a felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait: az eljárás eredményeként több mint 6400-an kezdhetik meg tanulmányaikat ...