Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például az apai elismerő nyilatkozatot vagy az anyakönyvi kivonatot, egy másik tagállamban el kell fogadni felülhitelesítés nélkül is – közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara csütörtökön az ...

Mágiával összefüggő tárgyakat, köztük könyveket égettek a hívek az észak-lengyelországi Gdansk egyik templomában, az ott rendezett nagyböjti lelkigyakorlat során. Az akció felháborodást keltett a médiában, és elhatárolódott tőle az egyházmegye ...

Több mint 50 ezer külföldi EU-állampolgár folyamodott letelepedett státusért a brit hatóságokhoz az új elbírálási rendszer szombati teljes körű indulása óta – közölte hétfőn a brit ...

A román akadémia szerint az 1918-as Gyulafehérvár Nyilatkozat nem ígért autonómiát a kisebbségeknek, akik pedig számon akarják kérni a dokumentum bármilyen részletének betartását, azoknak előbb el kellene ismerniük annak lényegét, Erdély és Románia ...

Nagy az érdekélődés Ferenc pápa csíksomlyói látogatása iránt, alig egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak az eseményre az erre kijelölt honlapon – közölte csütörtökön a látogatás szervezéséért felelős ...

Az eddigi próbaüzemek után március 30-án indul teljes körűen az az engedélyezési rendszer, amelyet a brit kormány a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok további tartózkodásának lehetővé tételére dolgozott ki – közölte csütörtökön a brit ...

Folyamatosan terjed a kanyaró az Egyesült Államokban, egyebek közt az oltásellenes mozgalmak miatt – közölte Anthony Fauci, a fertőző betegségek intézetének igazgatója az amerikai ...

Három napon belül Macedóniáról Észak-Macedóniára cserélik az ország nevét a jelzőtáblákon, a határátkelőknél, a repülőtereken és a vámvizsgálati pontokon, az év végéig pedig minden hivatalos dokumentumot is kicserélnek – jelentette be Andrej Zsernovszki a kedd óta Észak-Macedónia névre hallgató délszláv állam ...

Megállapodtak a szerzői jogi szabályozás tervezett módosításáról szerdán az Európai Unió társjogalkotó intézményei. A kompromisszumos megoldást máris sokan bírálják, mondván, egyes rendelkezések veszélyeztetik az internet ...

Egymilliónál is többen csatlakoztak aláírásukkal Bajorországban a “Fajok sokfélesége népi kezdeményezés – Mentsétek meg a méheket!” elnevezésű akcióhoz, amelynek célja a rovarfajok kipusztulásának feltartóztatása – jelentették kedden bajor ...

Ferenc pápa engedélyezte a Szentté Avatási Kongregációnak, hogy dekrétumban tegye közzé Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország egykori prímása “hősies erényeinek elismerését” – közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia szerdán az ...

(Budaörs, 2019. február 10. – Budaörsi Infó / mti) Az SH-ITB Budaörsi 2i SC női csapata a szombati, idegenbeli visszavágót is megnyerte a Kazany ellen, mégpedig 3-1-re, s így kettős győzelemmel bejutott az elődöntőbe az ETTU Kupában, a második számú európai ...