Magyarország kétmillió euróval járul hozzá a csernobili atomerőmű betonszarkofágjának felújításához – közölte Schmitt Pál köztársasági elnök a kedden Kijevben rendezett adományozó értekezleten az ...

Az új magyar alkotmány beépítette az unió alapjogi chartájának tartalmát az emberi jogokról szóló fejezetbe, amely, szakítva az eddigi gyakorlattal, az alaptörvényen belül az államszervezetről szóló rész elé került – mondta Szájer József, az Európai Parlament néppárti frakciójának alelnöke kedden Brüsszelben, az EP alkotmányügyi bizottságának ...

Az Európa Tanács közgyűlése kérte az alkotmányos kérdésekben tanácsokkal szolgáló Velencei Bizottság véleményét az új magyar alkotmányról a bizottság köreiből származó keddi értesülés ...

Elmaradt a fiatalítás a Kubai Kommunista Párt élén, miután Raúl Castro mellé másodtitkárrá egy szintén veterán politikust, a 81. évében járó José Ramón Machado Venturát választották meg – derült ki kedden, a pártkongresszus záró ...

Fidel Castro megerősítette a hivatalos kubai sajtó által kedden ismertetett egyik cikkben, hogy lemond a Kubai Kommunista Párt első titkári posztjáról, és kilép a párt központi ...

Döntő szakaszába érkezett hétfőn a Kubai Kommunista Párt VI. kongresszusa, mert a 997 küldött elfogadta a tanácskozás elé terjesztett gazdasági ...

Az új magyar alkotmány jóváhagyása kapcsán aggodalmát fejezte ki hétfőn Werner Hoyer, a német külügyminisztérium államminisztere. Az MTI-hez eljuttatott – s a külügyminisztérium honlapján is megjelent – nyilatkozatban az államminiszter emlékeztetett: Magyarország az elmúlt évtizedekben a szabadság, az emberi jogok és a demokrácia elkötelezett védelmezőjeként elvitathatatlan helyet harcolt ki magának a ...

Újabb áldozatai vannak a heves tavaszi viharoknak az Egyesült Államok keleti és középső részén: a csütörtökön kezdődött ítéletidő vasárnapig 39 halálos áldozatot követelt hat szövetségi ...

Újabb erős földrengés rázta Japán fő szigetének, Honsúnak a középső részét szombaton, helyi idő szerint délelőtt 11 óra 19 ...

Kihívó üzenetet intézett a külvilághoz pénteken kora reggel Áisa Kadhafi, Moammer Kadhafi líbiai vezető lánya arról a helyről, apja volt támaszpontjáról, amelyet éppen 25 éve bombázott az amerikai ...

A bolíviai ügyészség minden bizonyítékát megcáfolta az egyik ügyvéd csütörtökön az úgynevezett terrorista csoport ügyében folyó előzetes meghallgatáson Cochabamba városban – mondta el telefonon az MTI-nek Lukács Csaba, aki a Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként van jelen az ...

Megkezdődött csütörtökön a sérült Fukusima-1 japán atomerőműtől 6 kilométerre egy faluban a kereső-kutató művelet, amelyben 300 rendőr vesz ...