A három nagy online alkusz közül kettő vasárnap éjfélig, míg egy hétfőn délig vállalja, hogy a meglévő kötelező gépjármű felelősségbiztosítások felmondását eljuttatja a biztosítókhoz – tudta meg az érintett alkuszoktól az ...

Az ónos eső veszélye miatt péntekre nyolc megyére és Budapestre figyelmeztetést adott ki a meteorológiai ...

Aláírták a Széll Kálmán tér rekonstrukciójának elkezdéséhez szükséges beruházási szerződést a nyertes konzorcium képviselőivel hétfőn ...

Szerdán befejeződik az 1-es villamosvonal felújítása Budapesten, így a szerelvények ismét a Bécsi út és a Közvágóhíd között szállítják az utasokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ...

Bekapcsolta a Google az új szolgáltatását: mostantól a FUTÁR valós idejű információi is megjelennek a Google térképén – jelentette be csütörtökön Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója az Infotér Konferencián, Balatonfüreden. Ugyanis egy széles körű megállapodás eredményeként a BKK FUTÁR adatait és a Google rendszereit összekötöttük. Ennek köszönhetően az eddigi – kizárólag  menetrend szerinti ...

Demonstráció miatt kisebb korlátozásokra, néhány perces várakozásra kell számítani egyes buszok és villamosok közlekedésében Budapesten vasárnap délután – tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ vasárnap az ...

Az elmúlt években növekedett a kerékpáron közlekedők száma, ennek megfelelően a biciklis baleseteké is, míg  2011-ben 1814, tavaly már 2004 személyi sérüléses balesetet okoztak a kerékpárosok, és egy-egy ilyen károkozás, biztosítás hiányában, akár több millió forintjába is kerülhet a vétkes kerékpárosnak – közölte a Genertel online biztosító az ...

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakemberei szombaton mossák le a Margit hidat, emiatt torlódásokra kell számítani a dunai ...

Két éven belül gyártásba kerülhet a szlovák repülő autó, elsősorban az észak-amerikai piacra szánják, az ára egy szuper sportkocsi szintjén ...

Új “szűrési követelményeket” vezet be az amerikai belbiztonsági minisztérium azon országok – köztük Magyarország – polgáraival szemben, akik vízummentesen utazhatnak be az Egyesült Államokba – közölte hétfőn a tárca ...

Németországban a közlekedési tárca elkészítette a külföldi autósokat terhelő autópályadíj tervét, a csütörtökön ismertetett javaslat szerint az éves díj legfeljebb 130 euró (40 300 forint) lehet, és várhatóan 2016-tól kell majd ...

Mossák az Árpád hidat a hétvégén, emiatt szombaton és vasárnap is részleges sávlezárásra kell számítani – tájékoztatta a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Nonprofit Zrt. pénteken az ...