Londoni elemzői vélemények szerint elsősorban a politikai értéke nagy annak, hogy az Európai Bizottság szerdán javasolta a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás ...

A Magyarország ellen 2004-ben indított túlzottdeficit-eljárás megszüntetését javasolja a pénzügyminiszterek tanácsának az Európai Bizottság – derül ki a brüsszeli testület által a pénzügyminiszterek tanácsa számára megfogalmazott ajánlásból, amelyet szerdán tett közzé az Európai ...

Magyarországon a vállalkozások 50 százaléka cserélődik le öt éven belül, az okok között a kiszámíthatatlan gazdasági, politikai és jogi környezet áll az élen. Az elmúlt két évben minden szektorban csökkent a fluktuáció, de továbbra is vezet a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, illetve az építőipar – állapítja meg az Opten céginformációs szolgáltató hétfői ...

Viszonteladót is igénybe vehet majd az egyetemes útdíjszolgáltató a megtett úttal arányos díjról (e-útdíj) szóló törvényjavaslathoz benyújtott zárószavazás előtti módosító javaslat ...

Csaknem 400 ezer kettős könyvvitelt vezető társaságtól, illetve 15 ezer egyszeres nyilvántartást vezető adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 2012. évi társaságiadó-kötelezettség bevallását május 31-ig – közölte a hatóság az ...

A pénzintézetek a második negyedévre 3752 hitelfedezetként szolgáló lakóingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre, 192-vel többet, mint az első negyedévben, 2011. október 1. óta pedig összesen 20 912 darabot – derül ki a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) honlapján pénteken közzétett ...

Az MSZP szerint a reklámadó bevezetése tönkreteheti a médiapiac egyes szereplőit, ráadásul végső soron, mint a többi különadót, ezt is az embereknek kellene ...

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken tér haza külföldi útjáról, akkor fog egyeztetni Orbán Viktor miniszterelnökkel a túlzottdeficit-eljárás lezárását célzó esetleges lépések tartalmáról – közölte a kormányszóvivő ...

Társadalmi egyeztetésre került az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról szóló nemzeti fejlesztési miniszteri rendelettervezet. A csütörtökön a kormány honlapján közzétett dokumentum tengelyszámtól függően határozza meg a fizetendő infrastruktúra díjat, amelyhez a jármű környezetvédelmi besorolásától függő szorzó tartozik; a szorzat adja az útdíj ...

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Provident Pénzügyi Zrt.-t, miután megállapította, hogy a vállalkozás tisztességtelen gyakorlatot folytatott a fogyasztókkal szemben, amikor pénzvisszafizetési kedvezményét népszerűsítő kampányaiban nem tájékoztatott az akcióban történő részvétel lényeges elemeiről. A Provident szerint szabályszerűen, a törvényi kötelezettségeknek és a fogyasztóvédelmi elvárásoknak megfelelően jártak el, és megvizsgálják a ...

Magyarországnak ki kell kerülnie a túlzottdeficit-eljárás alól, “ha a matematikának vannak még érvényes szabályai” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott ...

Újabb többmilliós bírságokat szabott ki a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság energiaszolgáltató cégekre hibás számlakép miatt – közölte Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője kedden ...