A budapesti szlovák nagykövet szerdán az MTI-t úgy tájékoztatta: Németh Zsolt külügyi államtitkárral folytatott megbeszélésén hangsúlyozta, hogy országa állampolgársági törvénye megfelel a nemzetközi előírásoknak és gyakorlatnak, és Boldoghy Olivért nem fosztották meg szlovák állampolgárságától, hanem azt a törvény értelmében ...

Gloviczki Zoltán közlése szerint egyáltalán nem stratégiai kérdéseket érintenek azok a módosító indítványok, amelyeket az új köznevelési törvényhez nyújtottak be parlamenti ...

A Tárki Társadalomkutatási Intézet legfrissebb felmérésre szerint a Jobbik az összes megkérdezett és a pártválasztók körében is megelőzte az MSZP-t, a Fidesz-KDNP pedig továbbra is “számottevő mértékben” ...

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint határon túli politika helyett nemzetpolitikára van szükség, ennek alapja a jövőre hatályba lépő alaptörvény, amely egységes magyar nemzetről beszél, továbbá a magyar állampolgársággal is kifejezett tényleges ...

Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. első tíz havi hiánya 1.327,8 milliárd forint volt, az éves eredeti előirányzat közel kétszerese, a törvényben módosított előirányzatnak pedig 112,1 százaléka – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormány.hu ...

A végstádiumban lévő daganatos betegeknél a morfiumot nagyon erős fájdalomcsillapítóként használják, amelynek lehet légzést gátló hatása – mondta Zacher Gábor toxikológus az MTI-nek, hangsúlyozva, nagyon nehéz meghatározni, hogy ezeknél a pácienseknél mekkora az a mennyiség, amely terápiás adagnak számít, és nincs ...

Csökkentette 5 forinttal a 95-ös benzin, és emelte 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel a dízel ára új csúcsra ...

A magyar kormány minden támogatást megad Boldoghy Olivér révkomáromi színművésznek, aki a magyar állampolgárság felvétele miatt elveszítette szlovák állampolgárságát, de további lépésekről csak akkor lehet szó, ha a szlovák alkotmánybíróság dönt az állampolgársági törvényről – közölte Martonyi János külügyminiszter a Duna Televízió Híradójában ...

A Lege Artis Medicinae (LAM) szerkesztősége tudatában volt a morfintúladagolásról szóló cikkben írtak súlyának és esetleges következményeinek, ezért az írás megjelentetése előtt hónapokon át elemezték a kéziratot, de ezzel együtt – annak alapján – a szerkesztőség időközben hivatalos bejelentést tett az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) ...

November közepétől már nemcsak a nagyobb állomásokon található automatáknál, hanem bárhol ki lehet nyomtatni a MÁV-START-nál interneten vásárolt belföldi vasúti menetjegyet – jelentette be Kővári Zsolt, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója kedden, sajtótájékoztatón ...

Az Országgyűlés hétfőn elfogadta a jövő évi adószabályokat. A változtatások értelmében a jelenlegi 30-ról 37 százalékra emelkedik az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsa, a munkaadó által fizetendő tb-járulék pedig 27 százalékos, szociális hozzájárulási adóvá ...

A függőségek és a lobbanékonyság hátterében genetikai ok is állhat a férfiaknál – idézte amerikai kutatók megállapítását a LiveScience ismeretterjesztő portál ...