A Fidesz-frakció és az egészségügyi kormányzat szerint sürgősen felül kell vizsgálni az elmúlt években kötött, az országnak és a betegeknek előnytelen egészségügyi privatizációs ...

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) adatai szerint 1 milliárd forinttal nőttek a BKV bevételei a 2011 januári adatokhoz képest, és a trend idén is ...

Az oktatásért felelős államtitkár szerint az új közoktatási és a felsőoktatási törvény, illetve a formálódó Nemzeti alaptanterv (NAT) a hazai oktatási-nevelési rendszer teljes megújítását ...

Jogerősen négy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte Damu Roland sorozatszínészt erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt kedden a Fővárosi Törvényszék, valamint 5 évre eltiltotta a közügyek ...

Eddig tíz embert azonosított a rendőrség azok közül, akik március 15-én a budapesti Bank Center épületébe behatolva pirotechnikai eszközöket hoztak működésbe, velük szemben  várhatóan eljárás indul, míg a tüntetők Szabadság térre vonulásával kapcsolatban gyülekezési joggal való visszaélés miatt indul eljárás – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóosztálya hétfőn az ...

A Fidesz szóvivője szerint nincs ma Magyarországon olyan politikai vezető, akinek félnie kellene egy “egyszázalékos töredékpárttól és annak bukott ...

Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság (Ab) ellen – közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el. A politikus ugyanakkor viccnek, politikai kabarénak nevezte, hogy a volt kormányfő március 15-i kijelentése után egy magánszemély terrorcselekmény miatt ...

A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak – különösen a bírói függetlenség követelményének – mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is ...

Újabb bűncselekményekre derült fény a csepeli Eperföldön elásott és 2011 augusztusában kiásott, meggyilkolt nyáregyházi család ügyének nyomozása során; a rendőrség szerint további emberölések felderítése is várható – erről Deme Tamás, a Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi osztályának vezetője beszélt hétfőn ...

A húszmillió forint alatti devizakölcsönökhöz lehet majd igényelni az árfolyamgátat, amennyiben az Országgyűlés hétfőn változatlan formában fogadja el az erről szóló törvénymódosító ...

Mesterházy Attila szerint bármit is mond Orbán Viktor, annak mindig az ellenkezője igaz: a szabadság hiányáról beszélt március 15-én, miközben csaknem két éve szisztematikusan rombolja a szabadság intézményeit, a szabadságharcról “kiáltozott”, miközben a kormány – egyébként helyesen – újabb lépést hátrált az Európai Bizottsággal ...

Az elmúlt három nap alatt a szabadtéri tűzesetek száma elérte az ezernégyszázat, több olyan tűz is volt, amelynek kiterjedése meghaladta a száz hektárt, vagy a közúti és vasúti közlekedésben okozott fennakadást. A katasztrófavédelem ismételten felhívja a lakosság figyelmét, hogy jelenleg is országos tűzgyújtási tilalom van ...