Megállapodott az MSZP választmánya Bajnai Gordonnal, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség vezetőjével arról, hogy a jövő évi választáson választókerületenként egy közös jelöltnek kell indulnia a Fidesszel ...

Szemenszedett hazugságnak nevezte a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy helyi fideszesek döntöttek volna a trafikpályázatok ...

A maffiabaloldal egykori szereplői ismét találkoznak – így kommentálta a Portik-Laborc-ügyre utalva a Fidesz kommunikációs igazgatója, hogy az MSZP választmányának szombati ülésén részt vesz Bajnai Gordon, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség ...

A European Voice című, uniós ügyekkel foglalkozó hetilap honlapján a strasbourgi Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése illetékes bizottságának döntéséről ír, amely azt javasolta a héten, hogy a közgyűlés helyezze monitoring eljárás alá Magyarországot. Az EUObserver című, uniós kérdésekkel foglalkozó hírportál beszámolójában pedig a hajléktalanokért tevékenykedő országos szervezetek európai szövetségének elnöke a Velencei Bizottságot bírálta, mert ...

Liberálisok néven hozott létre új pártot Fodor Gábor, a Fidesz egyik alapító tagja, az SZDSZ volt elnöke, aki új szervezete bemutatóján több liberalizmust, személyközpontú és hazafias politikát hirdetett. A párt hivatalos neve Magyar Liberális Párt, de a mindennapi szóhasználatban Liberálisok párt néven szeretnék ...

A párt stratégiája, a választási felkészülés és az ellenzéki együttműködés lesznek a fő témái az MSZP-választmány szombati ülésének, amelyen Bajnai Gordon is részt ...

Hímzéstanítással, helyben sütött görhennyel, erdőgazdálkodási bemutatóval és fafűrészelő versennyel csábítják a vendégeket Pest megyében az először megrendezendő tájházak napján ...

Az Amnesty International (AI) szerint a ET-megfigyelési eljárás fontos lehetőség arra, hogy Magyarország megerősítse elkötelezettségét az emberi jogi alapértékek ...

Forgalomkorlátozásra kell számítani az Andrássy úton szombat délelőtt a rendőr- és tűzoltónaphoz kapcsolódó felvonulás miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ...

A Fidesz szóvivője szerint a trafikpályázatok eredményét kritizáló baloldal el akarja terelni a figyelmet “az ő valódi dohányügyükről”, ráadásul a dohányboltok esetében is a multicégek érdekeit ...

Az MSZP a trafikpályázatok eredményének érvénytelenítését ...

Tovább szigorodik a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény, amelynek módosítását Lázár János (Fidesz) egyéni képviselői indítványként csütörtökön nyújtott be a dohánytermékek garantált árrés-emelésének javaslatával ...