A Fidesz szerint újabb visszaigazolásokat kapnak arról, hogy jó úton jár ...

A bíróság által jogerősen betiltott Magyar Gárda megalapításának hatodik évfordulójára emlékeztek az utódszervezetek képviselői vasárnap délután Budapesten. A Hősök terén körülbelül harminc új tag tett ...

A Margitszigeten állandó bejelentett lakosként élő három ember közül kettő vett részt a vasárnap tartott helyi véleménynyilvánító népszavazáson, mindketten elutasították, hogy a Fővárosi Önkormányzat közvetlen irányítása alá vonja a Margitszigetet – közölte a XIII. kerületi önkormányzat ...

L. Simon László, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) alelnöke szerint a jövőben a kultúrának a politika fókuszába kell ...

Magyarország külföldi megítéléséről, a nagyrészt kedvezőtlen kép kialakulásának okairól tartottak kerekasztal-beszélgetést szombaton Kőszegen, a Tranzit ifjúsági fesztiválon Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Helmar Dumbs, a Die Presse osztrák konzervatív napilap külpolitikai szerkesztője és Igor Janke lengyel politikai elemző, az Orbán Viktorról szóló, itthon Hajrá, Magyarország címen megjelent könyv szerzője ...

Kulturális, szórakoztató és családi programokkal várja a közönséget Budapest legújabb kulturális helyszíne; a Múzeumkert Garden and Lounge péntek este nyílt meg a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) ...

A Fidesz szerint veszélyes alkut kíván kötni Bajnai Gordon és Mesterházy Attila, mivel azt ugyanazok kötnék meg, akiknek a “sumákságát”, hamis ígéreteit és “szélsőséges gazdaságpolitikáját” az emberek egyszer már ...

Az MSZP azt javasolja együttműködő partnereinek, hogy Magyarország történetében először tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben és a miniszterelnök-jelölt személyéről is – közölte Mesterházy Attila, a párt elnöke pénteki budapesti ...

A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport által szervezett tüntetés résztvevői péntek este a miniszterelnök budapesti otthonának ...

A magyar lakosság 55 százaléka támogatja az eutanáziát – derül ki abból a csütörtöki HVG-ben közzétett közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített a ...

Több mint ezerszer vonultak ki a tűzoltók a hosszú hétvégén – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szerdán a ...

Megújult a Magyar Nemzeti Bank arculata. A jegybankot az MNB 1924-es megalakulásakor használt, tölgyfa és olajfa ággal keretezett magyar címer megújított változata jelképezi a ...